Vb-selejtező: 20 perc foci is elég volt Andorra ellen – videó

Az albániai vereségével és a csoporttársak győzelme miatt a magyar válogatott a negyedik helyről várta a világbajnoki selejtező I-csoportjának szerda esti mérkőzését, amelyet Andorra ellen játszotta a Puskás Arénában. A mieinknek mindenképpen győznie kellett ahhoz, hogy életben tartsák a világbajnoki szereplésről szőtt álmaikat, még akkor is, ha ezek az ábrándok Bécsben távolabb kerültek kedden – köszönhetően Ausztria hazai vereségének.

Koldo Álvarez, az andorraiak szövetségi kapitánya már a meccs előtti sajtótájékoztatón jelezte: négy játékosára nem számíthat(ott) a kezdő kijelölésekor. Nálunk viszont, amit előzetesen tudni lehetett Gulácsit és Orbánt visszarendelte a klubja, Varga Kevin pedig részleges bokaszalag-szakadás miatt nem játszhatott, Marco Rossi tartotta a szavát, hiszen a Dibusz – Botka, Lang, Szalai A., Fiola – Kleinheisler, Nagy Á., Schäfer – Sallai, Szalai Á., Schön kezdővel támadóbb szellemű csapatot küldött pályára.

Noha nem telt (hanem körülbelül háromnegyed) ház előtt zajlott a mérkőzés, mégis igazi futballhangulatot teremtettek a magyar szurkolók a Puskás Arénában. Sőt, a 3. percben Botka egyszerre ugrasztotta fel a magyar drukkereket, ám Schön beadása után mellé lőtt. Öt perccel később megszereztük a vezetést: Szalai Attila kiváló ívelése után Sallai vette mellre a labdát a tizenhatoson belül, García hátulról eltalálta, a megítélt büntetőt a kezdőbe visszatérő Szalai Ádám magabiztosan értékesítette.

Lelkesedésünk nem hagyott alább, a 18. percben Botka fejesével már kétgólosra nőtt az előnyünk. Félóra elteltével Szalai Ádám emelése után Botkát rúgták fel a tizenhatoson belül, vizsgálódott a VAR, de végül nem ítélt büntetőt a játékvezető, így 2-0-s vezetéssel vonulhattunk pihenőre.

Fordulás után Szalai Attila fejese szállt a bal alsó mellé, majd a csereként beállt Szoboszlai kiugratása után Sallói lövését védte Álvarez, csakhogy a partjelző lest jelzett. Szó se róla, több helyzetet dolgoztunk ki, ám a 65. percben egy védelmi megingás után Dibusz kapujában kötött ki a labda, végül némi videóbírózás után les miatt érvénytelenítették a találatot.

A hajrára fordulva szépített Andorra: egy előre ívelt szabadrúgás után Llovera négy méterről a jobb felsőbe lőtt, ezzel megszerezte a miniállam történetének első magyarországi gólját. A vendégek mindent egy lapra feltéve rohamoztak az egyenlítés érdekében, gólhelyzetbe viszont nem igazán tudtak kerülni. Az eredmény nem változott, egy húszpercnyi remek játék után 2-1-re nyertünk Andorra ellen.

Vb-selejtező, 6. forduló, I-csoport

MAGYARORSZÁG-Andorra 2-1 (Szalai Á. 9. – büntetőből, Botka 18., ill. Llovera 81.)

A meccs minden fontos pillanata itt!

MAGYARORSZÁG: Dibusz – Botka (Tamás 91.), Lang, Szalai A., Fiola – Kleinheisler (Szoboszlai – a félidőben), Nagy Á. (Gazdag 65.), Schäfer – Sallai (Sallói – a félidőben), Szalai Á., Schön (Nikolics 74.)

Andorra: Álvarez – M. San Nicolás, Llovera, Emili García, Alavedra, Marc García – Aláez, M. Vieira (C. Martínez 76.), Cervós (Á. Martinez 76.) – Pujol (Lima 80.), Fernández (Bernat 80.)

Rossi: “Imádkoznunk kellett, hogy az utolsó tíz percben Andorra ne lőjön gólt” – a kapitány elégedetlen volt a teljesítménnyel