Vége a bronzkorszaknak?

image Bronzos fények világítják meg az útját, hiszen az Eb-ken háromszor is a harmadik helyet csípte meg, az pedig sportdiplomáciai siker, hogy végül is olimpiai bronzérmesként beszélhetünk róla. Bronz, mindenütt bronz, de az idei Európa-bajnokságon Hati 29 évesen átlépte a saját árnyékát.

Hatos Gábor: – Feldobott, hogy sikerült elérnem a harmadik helyet a olimpián, a döntés, mely szerint engem illet a bronz, lendületet adott, és éppen az Európa-bajnokságon kamatozott, ahonnan már az ezüstérmet hoztam el. Talán befejeződött a bronzkorszak, ezt most, a vb-n fogom bizonyítani. Kemény, erős világbajnokságra számítok. Az álmok és a reális célok remélhetőleg nagyon közel állnak egymáshoz.

Döntő?
H. G.: – Hát persze.

Gyógymasszőrködéssel is foglalkozol, tanfolyamot is végeztél, alá is veted magad ennek. Új utakat találtál a gyógyítás folyamatában?
H. G.: – Nagyon sokat járok gyógytornászhoz is, elmegyek speciális hidegszaunába, hiszek az effajta orvoslásban, és érzem, hogy energiát kapok. Az olimpia után alávetettem magam ezeknek a módszereknek, még pedig azért, mert karban tartja, az izmokat, ízületeket. Hiába, ahogy telik-múlik az idő, szépen elkopunk, de én ezt a folyamatot szeretném lelassítani, és úgy látom, hogy sikerül.

A társaid mennyire érdeklődnek?
H. G.: – Változó, de szerintem nagyon kevesen hisznek benne, inkább azokat érdekli, akik nem sportolók. Van ebben persze, egy kis csodavárás is, eltúlzott hit az effajta módszerekkel elért gyógyulásban, de tény, hogy segít. A gondolkodásom is sok mindenben megváltozott, mert például régebben hónapokkal egy világverseny előtt már azzal foglalkoztam, hogy mi is lesz, mi történik majd a nagy versenyen. Most nem fárasztom előre a fejemet, nem stresszelek, mert ez csak fogyasztja az ember energiáit, elég lesz majd akkor keményebben odafigyelni, amikor „ befordulok a célegyenesbe”. A fogyasztás idején már önkéntelenül is a figyelmem a verseny felé fordul. Az eredmény, remélem, engem igazol.

D. H. P.
Forrás: http://birkozovb2013.hu