Keményen dolgozott a több, mint 100 fiatal edzőikkel csütörtöktől-vasárnapig Székesfehérvár amerikai foci stadionjában. A legjobbak pedig meghívót kaptak a szeptember 3-4-i felkészülési hétvégére, a válogatott bő keretébe!
Az időjárás kegyes volt a srácokhoz, végig kellemes időben edzhettek a játékosok. A posztonkénti egyéni képzés mellett az idő haladtával egyre jobban eltolódott az edzések iránya a tervezett playbook felé, vasárnap pedig már játszottak is egyet a srácok a Fehérvár Enthroners felnőtt csapatával. Utóbbiak fizikai fölénye érvényesült, de szép megmozdulásokat láthattak az edzők az ifiktől is. Annál is inkább szükség volt az alapos elemzésre, mert a legjobban teljesítők meghívót kaptak a szeptember 3-4-i hétvégén, a fővárosi Építők-pályán rendezendő felkészülési hétvégére. A közel 60 főből ugyanis csak 45-en húzhatják majd fel a címeres mezt az október 15-i történelmi meccsen Szlovákia ellen, mikor első ízben lép pályára U19 válogatottunk Fehérváron. Lesz tehát miért küzdeni az addig hátralévő időben is.
Szövetségünk nagyon hálás Székesfehérvár Önkormányzatának és az Enthroners játékosoknak/szülőknek/segítőknek, akik lehetővé tették a gondtalan edzéseket, átengedve létesítményüket és kiszolgáló helyiségeiket a táborozóknak, illetve a helyszínen is közreműködtek és az előzetes szervezésben is nagy szerepet vállaltak. Köszönjük!
Íme a bő keretbe meghívást kapottak névsora posztonként:
| Poszt | Név | Csapat |
| QB | Gasparik Gergely | Budapest Wolves |
| QB | Tóth-Meisels Ábel | Budapest Wolves |
| QB | Puschmann Bence | Zala Predators |
| QB | Horváth Botond | Budapest Cowbells |
| LB | Manhertz Péter | Budapest Wolves |
| LB | Zilai János | Szekszárd Bad Bones |
| LB | Homoki Gergely | Budapest Wolves |
| LB | Deszpot Dániel | Budapest Wolves |
| LB | Wallner Olivér | Budapest Wolves |
| LB | Hackenauer Dániel | Budapest Titans |
| LB | Pantali Dániel | Szombathely Crushers |
| LB | Kiss Gábor | Békéscsaba Raptors |
| LB | Huszár Szebasztián | Vác Pandas |
| LB | Hegedűs Bálint Levente | Újpest Bulldogs |
| WR | Balatoni Róbert | Békéscsaba Raptors |
| WR | Bernáth Péter | Budapest Cowbells |
| WR | Farkas Máté | Dunaújváros Gorillaz |
| WR | Kószó Ádám | Szeged Templars |
| WR | Boros-Leskó Áron | Vác Pandas |
| WR | Takács Kolos | Vác Pandas |
| WR | Németh Krisztián | Zala Predators |
| TE | Varga Péter | Budapest Wolves |
| TE | Fövényesi Marcell | Fehérvár Enthroners |
| TE | Horváth Kristóf | Budapest Titans |
| TE | Nánási Ádám | Budapest Titans |
| CB | Jónás Máté | Miskolc Steelers |
| CB | Fülep Csaba | Gladiators |
| CB | Jahn Balázs | Győr Sharks |
| CB | Marx Mátyás | Fehérvár Enthroners |
| S | Kerezsi Kázmér | Budapest Titans |
| CB | Csermák Bence | Budapest Wolves |
| CB | Suplicz Gergely | Budapest Wolves |
| S | Dancs Tamás | Budapest Wolves |
| S | Kócs Máté | Budapest Wolves |
| S | Pázmándi Márk | Budapest Wolves |
| S | Sebők Attila | Budapest Wolves |
| RB | Benke Ábel | Budapest Wolves |
| RB | Garajszki Ádám | Dabas Sparks |
| RB | Lehmann Albert | Budapest Eagles |
| RB | Ratkovics Péter | Budapest Wolves |
| RB | Baranyai Péter | Boda Troopers |
| OT | Barna Miklós | Miskolc Steelers |
| OG | Mayer Márk | Győr Sharks |
| OG | Szabó Dániel | Újpest Bulldogs |
| OG | Kassovicz Róbert | Budapest Eagles |
| C | Jelenik Erik | Boda Troopers |
| C | Zsákovics Kevin | Fehérvár Enthroners |
| OT | Répászky Botond | Budapest Wolves |
| OT | Tóth Gergely | Debrecen Gladiators |
| DE | Halász Bence | Budapest Titans |
| DE | Gyulafalvi Máté | Dabas Sparks |
| DE | Orosz Dénes | Miskolc Steelers |
| DE | Belenecz Vitaliy | Budapest Eagles |
| DE | Rajcsány Norbert | Budapest Titans |
| DT | Miklós József Marcell | Budapest Wolves |
| DT | Lemperger Lukács | Eger Heroes |
| DT | Borsányi Máté Barnabás | Fehérvár Enthroners |
| DT | Horváth Dávid Péter | Szombathely Crushers |

