Véget ért a téli mercato, íme az érkezők és a távozók névsora

Ma 20:00-kor hivatalosan is lezárult a téli átigazolási időszak Olaszországban.

Egészen nagyszerűen kezdődött a mercato a szurkolók szempontjából, hiszen hét és fél év után visszatért a korábbi közönségkedvenc, Zlatan Ibrahimovic. A 38 éves svéd csatár két év amerikai kaland után úgy döntött, hogy egy európai topligában folytatja. Hosszú heteken keresztül tartó tárgyalások után Ibra december 26-án mondta ki az igent, majd egy nappal később hivatalosan is bejelentették az érkezését.

Ibrahimovic 2020. június 30-ig írt alá és a kontraktusa további 1 évvel opcionálisan meghosszabbítható. A Gazzetta rávilágított arra, hogy Ibra nem csupán a pályán lehet a Rossoneri segítségére, hanem a klub minden területen rengeteget nyerhet a leigazolásával a hatalmas marketingértéke miatt. Úgy tűnik, hogy a svéd klasszis jó hatással volt a társakra, hiszen a csapat a bergamói zakó után 6 mérkőzéséből 5-öt megnyert a 2020-as évben.

Két héttel később a klub bejelentette a második téli érkezőt, Simon Kjaert. Ezzel párhuzamosan Mattia Caldara távozott a Rossoneritől és csatlakozott az Atalantához. Egyébként a dán válogatott csapatkapitányt a szezon végéig vette kölcsön a milánói klub egy 2,5 millió eurós vásárlási opcióval. Caldara esetében egy 18 hónapos kölcsönszerződésről szól az egyezség, majd 2021 nyarán a bergamói együttesnek lehetősége lesz az opciós jogban foglalt 16 millió euróért végleg megvásárolni a játékost.

Kapusposzton is történt változás a télen: Pepe Reinát 6 hónapra kölcsönvette a Premier League-ben szereplő Aston Villa. A hivatalos közleményben nincs említés vételi opcióról, így a 37 éves kapus az idény végén várhatóan visszatér Olaszországba. Hasonló feltételekkel érkezett kölcsönben – a távozó spanyol kapus helyére – Asmir Begovic a Bournemouth-tól.

Már a téli mercato kezdete előtt borítékolható volt Fabio Borini távozása, aki a hónap közepén csatlakozott a Hellas Veronához. A 28 éves játékos szerződéséből eredetileg fél év volt hátra és a Milan ingyen engedte el.

A mercato utolsó előtti napján a klub vezetősége 24 órán belül három játékos távozását jelentette be: Suso egy 18 hónapos kölcsönszerződés keretein belül egy vásárlási opcióval a Sevillához ment és az egyezség alapján a spanyol együttesnek bizonyos feltételek esetén kötelezően meg kell vásárolnia.

Krzysztof Piateket mintegy 27 millió euró ellenében szerződtette a Hertha BSC. A lengyel csatár egy év után távozott a piros-feketéktől és 5 évre írt alá új csapatához, ahol a 7-es mezszámot fogja viselni. Ezen kívül Ricardo Rodríguez – a sikertelen Fenerbahce-üzlet után – kölcsönbe ment a PSV Eindhovenhez.

Január 31-én, a mercato utolsó napján két játékos is Milánóba érkezett, nevezetesen Antonee Robinson és Alexis Saelemaekers. Mindkét játékos sikeresen teljesítette az orvosi vizsgálatokat illetve az erőnléti teszteket, azonban Robinson klubváltása az utolsó pillanatban meghiúsult. Ennek következtében a klub vezetősége visszarendelte Diego Laxaltot, aki a szezon első felében kölcsönben szerepelt a Torinóban.

Az utolsó szerzemény Alexis Saelemaekers lett, aki az Anderlecht együttesétől érkezett.

ÉRKEZTEK:

JÁTÉKOS ELŐZŐ KLUB POSZT KLUBVÁLTÁS, ÁR
Zlatan IBRAHIMOVIC LA Galaxy csatár ingyen
Simon KJAER Sevilla védő kölcsön+opció
Asmir BEGOVIC Bournemouth kapus kölcsönben
Alexis SAELEMAEKERS Anderlecht középpályás kölcsön+opció
Diego Laxalt Torino védő kölcsönből vissza

Összes kiadás: 0 €

TÁVOZTAK:

JÁTÉKOS ÚJ KLUB POSZT KLUBVÁLTÁS, ÁR
Gustavo GOMEZ Palmeiras védő végleg, 4,5 millió €
Mattia CALDARA Atalanta védő kölcsön+opció
Fabio BORINI Verona támadó ingyen
Pepe REINA Aston Villa kapus kölcsönben
SUSO Sevilla támadó kölcsön+opció
Krzysztof PIATEK Hertha támadó átigazolás, 27 millió €
Ricardo RODRÍGUEZ PSV védő kölcsönben

Összes bevétel: 31,5 millió €

Forrás: www.acmilan.hu – RSS