Véget értek a fiatalok versenyei az országúti VB-n

A juniorok mezőnyversenyeire heves esőben, csúszós utakon került sor csütörtökön, Tóth Réka – a győztes brit Cat Ferguson mögött 7 perc 45 másodperces hátránnyal – a 64. lett a 73,6 kilométeres női viadalon. A hazai utakon tekerő 18 esztendős Muriel Furrer egy lejtmenetben épp Tóth előtt bukott, súlyos fejsérülésekkel, kritikus állapotban került kórházba, ahol pénteken elhunyt.

A junior férfiaknál fölényes olasz siker született Lorenzo Mark Finn révén, Vas Barnabás bukott, végül 11 perces lemaradással a 33. lett a 90 célba érkező közül, míg Hancz Tamás és Takács Zsombor sem fejezte be a versenyt. Schneller Domonkos, az MKSZ elnöke szerint ilyen körülmények között – a „borzasztó nehéz, technikás pályán” a 13 fokban, végig szakadó esőben tekerték le a 127,2 kilométert – Vas helyezése ”kifejezetten ígéretes”.

Az U23-as korosztályt a 19 esztendős Tóth Márkó képviselte, akinek az indulása alig egy hete vált biztossá, ő sem fejezte be a hideg, borús időben rendezett versenyt.

Wermeser Zsombor az időfutamon elért kilencedik helye után kétkörös hátránnyal lett 12. a mezőnyversenyben a C5-ös sérültségi kategória hivatalos végeredménye szerint.

A vb további magyar érdekeltségű programja:

  • szeptember 28., szombat:
    • parakerékpár férfi H3 mezőnyverseny 8.15 (Bók László)
    • női (és egyben U23-as) mezőnyverseny 12.45 (Vas Blanka, Greman Szonja)
  • szeptember 29., vasárnap:
    • férfi mezőnyverseny 10.30 (Valter Attila, Dina Márton, Fetter Erik)

EREDMÉNY




MEN C5 ROAD RACE

RANK
BIB
NATION
NAME
TIME
1
174
UKR
DEMENTYEV Yehor
2:15:02
2
175
USA
GARDON Elouan
2:15:02
3
162
BRA
CHAMAN Lauro
2:15:02
12
165
HUN
WERMESER Zsombor
-2LAP

Magyar Kerékpáros Szövetség