Vegyescurling-vb: hetedikek a magyarok

curling.jpg

A hetedik helyen végzett a  Szekeres Ildikó, Nagy György duó a finnországi Vieruma:kiben zajló vegyescurling-világbajnokságon, miután csütörtökön 7-4-re kikapott a kanadai kettőstől.

A hazai szövetségtől származó információ szerint a magyar kettős közel állt a még komolyabb sikerhez, mivel kétszer is nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy folytathassa szereplést. Csoportjában a svédekkel és a kanadaiakkal holtversenyben az élen végzett, az elsőséget pedig csütörtökön reggel egyetlen csúsztatással döntötték el. Mindegyik párosnak volt egy lehetősége, s amelyiknek a köve a középponthoz a legközelebb állt meg, az lett a győztes. Ebben az összevetésben a svédek bizonyultak a legjobbnak, ezzel elődöntőbe kerültek, a magyarok pedig a kanadaiakkal játszottak a csoport második helyéért. Nyolc end után 4-4- volt az állás, az ezt követő extra endet pedig a kanadaiak nyerték 3-0-ra. A magyar kettős csoportmérkőzésen 6-4-re verte rájátszásbeli riválisát.
   
A magyarok a 7-9. helyezettek közül a legtöbb győzelemmel rendelkeztek, ezért lett az övék a hetedik hely.
   
Elődöntőben vannak a svájciak, a norvégok és a svédek, hozzájuk csatlakozik majd a finn duó, vagy a cseh-kanadai párharc győztese.
   
Az első alkalommal kiírt vegyes-vb – amelyen 24 csapat indul – vasárnapig tart.

MTI