Venables Capellót javasolja angol kapitánynak, Klinsmannt is érdekelné a poszt

fabiocapello.jpg

Terry Venables, az angol labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya az olasz Fabio Capellót javasolja a nemzeti együttes élére.

Venables, aki 1993 és 1996 között vezette a válogatottat, az elmúlt időszakban Steve McClaren segítőjeként tevékenykedett a csapat mellett, ám a horvátoktól elszenvedett szerdai 3-2-es hazai vereséget, illetve az Eb-selejtező kudarcot követően mindketten távozni kényszerültek.
   
"Én általában azon a véleményen vagyok, hogy angol legyen a szövetségi kapitány, de a jelenlegi helyzetben talán érdemes lenne külföldit alkalmazni. Capello rendkívül komoly tapasztalattal rendelkezik a nemzetközi futballról" – indokolta álláspontját.
   
A lehetséges jelöltek között – sajtóinformációk szerint – már hivatalos helyen is felmerült az olasz tréner neve, aki pénteken úgy reagált erre, hogy érdekelné a felkérés.
   
Fogadóirodák ugyanakkor csütörtökön José Mourinhót, a Chelsea volt portugál vezetőedzőjét tartották befutónak, miközben Martin O,Neillt, az Aston Villa trénerét is megemlítették, mint lehetséges utódot.
   
Pénteken a játékosként és szakvezetőként is világbajnok Franz Beckenbauer Jürgen Klinsmannt, a tavaly vb-bronzérmes német válogatott trénerét ajánlotta az angol szövetségnek. Többek között utalt arra, hogy jelöltje olyan ember, aki képes megoldani a legnehezebb feladatokat is, ha kellő időt kap erre, a nyelvet jól ismeri, és amikor a Tottenham együttesében játszott óriási elismertséget szerzett.
   
Klinsmann később azt mondta, el tudná képzelni magát angol szövetségi kapitányként, de bizonyos feltételeknek teljesülniük kellene. Ezeket egyelőre nem részletezte.

MTI/AFP