1982 májusában is világeseményre készült a magyar válogatott, bár a Rába ETO kicsit elterelte a figyelmet a spanyolországi vb-ről. Harmincnégy éve ilyenkor a győriek bajnoki aranyát emésztgette a közönség, majd egy évre rá a címvédést. Verebes József csapata álomfutballal duplázott. A március 13-án elhunyt mesteredző győri diadalmenetét egy korábbi interjújával, és az MLSZ TV Archív csatornájára felkerült néhány összefoglalóval idézzük fel.
A győriek aranycsapata a nyolcvanas években sok mindenben egyedülálló volt, első vidéki csapatként tudott duplázni, 1982 után 1983-ban is megnyerte a bajnokságot, ezzel pedig húszéves fővárosi hegemóniát tört meg. Előbb 102, majd 82 rúgott góllal nyomta le a teljes mezőnyt, fölénye sokkolta a riválisokat. A gárda akkori edzője, Verebes József szerint senkinek nem volt ellenszere a Rába ETO ellen.
– Az első bajnoki címünk után az volt az általános vélemény, hogy mindez véletlen volt, én pedig a Népsportban azt nyilatkoztam, rendben, akkor most jön a második! Ugyanúgy nem tudtak felkészülni a játékunkra – állította a mesteredző. – A második sikerünk után kiadtam, hozzáférhetővé tettem a csapat felkészítését. Buszokkal jöttek az edzők Győrbe tanulni, de ezt tényleg nehéz volt átvenni. Valóban forradalmi dolog volt, felkavartuk az álló vizet, megleptük az országot, mert nem csak eredményes volt a Rába ETO, hanem látványosan is játszott. Minden meccsen annyi gólt akartunk rúgni, amennyi lehetséges. Hat, hét, de előfordult, hogy kilencet is vágtunk egy mérkőzésen. A közönséget gólokkal és egyéniségekkel lehet kiszolgálni. Fantasztikus érdeklődést generáltunk, történelmi jelentőségű volt, hiszen megtörtük a főváros hegemóniáját.
A siker azért volt döbbenetes, mert Verebes egy ramaty állapotban lévő Rába ETO-t vett át. A győriek 1981-ben kis híján kiestek az NB I-ből. Verebes amondó, bármelyik magyar csapattal bajnok lett volna.
– A 14. helyen vettem át őket. Ezzel még inkább fokoztam az irigységet és a hitetlenséget, nem értették, hogy ugyanaz a csapat miként tudott egy évvel később 102 rúgott góllal bajnokságot nyerni. Zsolt Róbert szakújságíró akkor azt írta, Verebes bármelyik magyar csapattal bajnoki címet nyert volna, és talán nem tűnik önteltségnek, ha azt mondom, igaza volt. Pár évvel később az MTK-nál ugyanezt elértem, az utolsó helyen átvettem, és még abban az évben bajnok lettem vele. A Rábával elért sikerek fantasztikus hatással voltak a magyar labdarúgásra, de a budapestiek nem így látták. Szerintük semmit sem tettünk a honi futballért, úgy vélték, kizárólag Győrnek hoztunk sikert, ezért semmiféle támogatást nem kaptam. Amikor a BEK-mérkőzés miatt szerettem volna erősíteni, egyetlen játékost sem engedtek el Győrbe. Kardos Józsefet megfenyegették, hogy ne merjen a Rábához szerződni, Róth Antalt sem tudtam elhozni Pécsről, de sorolhatnám a neveket. Pedig sokan jelentkeztek nálam, többen is Győrben szerettek volna játszani. Ha az újság megírta, hogy tárgyalok valakivel, akkor minden eszközt bevetettek a klubváltás ellen. Ha valaki hónapokig mellőzött volt, a következő meccsen a kezdőbe jelölték. Ezért egy idő után inkább nem nyilatkoztam. Sajnos a magyar futballra soha nem volt jellemző, hogy mindenki egy irányba húzna. Végül három évig tudtam együtt tartani ezt a csodálatos gárdát, de aztán a nagy ászok távoztak.
Az első bajnoki címet követően a magyar válogatottnál is fejfájást okoztak, hiszen Mészöly Kálmán szövetségi kapitány az 1981-es világbajnoki selejtezőkön egyetlen győrivel sem számolt, nélkülük jutott ki a világbajnokságra, ám a vb évében a Rába ETO váratlanul megnyerte a bajnokságot.
– Hannich, Póczik, Hajszán és Szentes befért volna abba a válogatottba, de végül csak Szentest vitték ki. Sok ügyet kreáltak a vb előtt, valaki például kitalálta, hogy Nyilasi összeverekedett egy győri játékossal, de ez nem volt igaz. Én is a válogatottal repültem a vb-re, és azt mindenképpen meg kell említeni, hogy nagyon jó játékosok alkották. Bálint, Törőcsik, Nyilasi, Fazekas, hogy csak néhány nevet említsek. Jól is játszottak, de Szentes Lázár egyedül kevés volt ahhoz a stílushoz, amit mi játszottunk Győrben. Talán más lett volna a helyzet, ha Hannich, Póczik és Hajszán csatlakozik a válogatotthoz.
Verebes sajátos stílusban motiválta a játékosait. Egyszer például azt mondta nekik: aki hozzá hasonlóan Ford Sierrával szeretne közlekedni, tegye, amit mond.
– Benne volt ez is – mondta Verebes József. – Felpiszkáltam őket, szerezzenek többet! És miként szerezhettek többet? Akkor, ha jobban játszottak és győztek. Minden olyan eszközt meg kellett ragadnom, amivel ösztönözni tudtam őket. Ehhez ismerni kellett a játékosokat és tudni, mi a mozgató erő. Utólag úgy vélem, a legnagyobb ösztönző erő az új játékstílus volt. Az a holland minta, amelyet a Győrrel kezdtünk játszani. A technikás magyar futballt ötvöztem egy holland stílussal és ebből olyan csodálatos egyveleg jött ki, ami 102 gólt jelentett. Ennél nagyobb motivációt nem tudok elképzelni. A Győr az előző évben nagyon rosszul szerepelt, ezért mindenkiben égett a bizonyítási vágy. A játékosok újra hittek magukban, maximálisan átvették az új játékstílust. Úgy gondolkoztak a futballról, mint én. Magukévá tették a labdarúgásról kialakult új gondolatokat, és mindezt belső meggyőződésből tették, hiszen sikereket hozott a csapatnak.
Verebes elárulta, csak olyan játékosokkal tudott dolgozni, akik maximálisan elfogadták a követeléseit.
– A habitusomból eredt az egész. Meg nem alkuvó, győzni akaró ember voltam. Aki maximálisan elfogadta a követelményrendszerem, abból focistát tudtam csinálni, illetve csak ők tudtak nálam játszani. Nem volt más lehetőség, vagy tették, amit mondtam, vagy befejeztük. Nem volt apelláta. Az a játékos, aki félt, az nem tudta adni a valós tudásának felét sem. Ez beigazolódott. Minden focistámnak maximális önbizalmat adtam. Erre a legpontosabb visszajelzések az eredmények voltak. A siker jelzi, ha jól dolgoztunk, csak akkor jogos a dicséret. Egyébként a nyolcvanas években rengeteg jó játékos volt itthon, színvonalas volt a magyar bajnokság. Remek fővárosi klubok alkották az NB I-et, és számított a klubcímer. A focistákat motiválta adott klubjuk dicsősége. Ráadásul jól ment a válogatottnak is, sok játékos részese akart lenni a nemzeti csapat sikereinek.
Verebes József kifejezetten szerette a problémás játékosokat. Az MTK mestereként például szerződtette Törőcsik Andrást, akit már sokan leírtak.
– Emlékszem, az Újpest szurkolók jöttek át a Hungária körútra, megkértek vegyem át Törőcsiket, mert nagyon tragikusan alakul a sorsa. Abban az időszakban ő volt a legnagyobb magyar focista. Leültem vele, és a beszélgetés után úgy éreztem, van még benne szikra. Azt gondoltam újra megtelhet miatta a lelátó. Partner is volt az egészben, tetszett neki az ötlet. Bizonyítani akart, nekünk csupán segítenünk kellett. Berkes doktor fejben és egészségileg tette rendbe, rám a fizikális felkészítés maradt. Három hónappal később újra ment a „Táncolj, Törő”, remek formában játszott. Sajnos Tatabányán lerúgták, és onnan már nem tudott felállni…
Verebest szövetségi kapitányként nem érdekelték az ellenfelek, csak a saját együttesére koncentrált.
– A játékról alkotott véleményem örök, ez végig kísért, soha nem változtam meg. Természetesen csapatonként apró dolgok változhatnak, de a lényeg: ami benne lehet egy gárdában, azt maximálisan ki kell hozni. Válogatottnál sem változtam. Ráadásul ott könnyebb volt a helyzet, hiszen egy válogatott játékost nem kell motiválni, a címeres mez elég volt ahhoz. Soha nem az ellenfelek érdekeltek, szerintem kétszer néztem meg az aktuális riválist. A saját csapatom tudása és felkészítése foglalkoztatott, és tulajdonképpen bevált. Sajnos ez 1987-ben senkit sem érdekelt. Hiába vertük meg a lengyeleket 5-3-ra parádés játékkal, hiába volt veretlen az olimpiai válogatott a média végig szapulta a csapatot. Lemondtam, mert úgy éreztem, ebben a légkörben nem tudom motiválni a játékosokat. Hiszen, ha mindenki ellenséges velünk, akkor én mit mondhatok nekik?
Rába ETO-Ferencváros 3-3
Vasas-Rába ETO 3-5
Rába ETO-Újpesti Dózsa 2-2
Magyarország-Lengyelország 5-3
