Vereség a nyitányon

Vereséggel kezdte az Európa-bajnokságot a női U20-as kosárlabda-válogatott a törökországi Samsunban. Székely Norbert együttese a második negyedben még vezetett, de fizikailag nem tudott végig lépést tartani az oroszokkal, és 64-52-re kikapott. K. D. Beragadt a rajtban a magyar válogatott, 2-2 után öt percig nem tudott kosarat szerezni, tíz ponttal elhúztak az oroszok. Ekkor nagy felzárkózás indult Katona Szidónia és Horváth Bernadett vezetésével, és bár 12-9 után még javított az ellenfél, az utolsó két percben csak magyar pontok születtek. A mindössze 16 éves Horváth labdaszerzés után dobott kosarával először vezettek a mieink, és a hajrában még lehetett volna növelni a különbséget, de két kísérlet is kimaradt. [/caption] Nem úgy a második negyed elején: Katona duplájával 19-16 volt az állás. Az oroszok gyorsan visszavették a…

Folytassa a cikk olvasását: Vereség a nyitányon

A cikk folytatódik..! kattintson ide!