Sorra mennek el kiváló sportolóink, akik leginkább kiváló emberek is. Ebbe a kategóriába tartozik az 1980-as, moszkvai olimpia ezüstérmes mellúszója is, aki most rövid, súlyos betegség után, végleg itt hagyott bennünket. Albánnal alig egy éve volt szerencsém hosszabban beszélgetni – ezt az írást most az ő emlékének erősítésére is megismétlem.
Vermes Albán – itt még ereje teljében. Fotó: jochapress
Vermes Albán annak idején kitűnő úszó volt. Ami pedig a jelenkori Vermest illeti, róla az is kiderült, hogy kivételesen türelmes ember. E sorok írójának részbeni hibája miatt „erős” félévig a diktafonban pihent a vele folytatott, egyébként valóban érdekes beszélgetés. Most, hogy minden ok elhárult, az olimpiai ezüstérmes úszó pedig nem gerjedt éktelen haragra, megszületett az írásos változat is.
– Rendhagyó módon kezdtem el az úszást az ebben a sportágban is gazdag hagyományokkal rendelkező Egerben. Hatévesen tanultam meg úszni, az egyesület komolyabb edzésekbe is be akart vonni, de messze – két villamos megállónyira! – laktunk az uszodától. Négy évvel később lakást cseréltünk, s ekkor az uszoda beékelődött a lakás és az iskola közé. A Csákány utcából már nem volt kitérés, meg is kaptam a feladatot nagy sportbarát édesapámtól: meg kell próbálnom. Ez már akkor is kényes kérdésnek számított, hiszen
tízévesen nem szoktak elkezdeni úszni.
Bitskey Aladár bácsi viszont még foglalkozott ilyen „elvetélt” gyerekekkel. Osztályunkból ketten is ott úszkáltak: Vincze Laci később OB I-es vízilabdázó lett, Gyuráki Csabát viszont három hónap múlva már sikerült legyőznöm, amire ő abba is hagyta.
– Annak idején a KSI-ben már javában készülődtek a világklasszisok…
– Ez a tény csak nehezítette a dolgomat, így négy évre volt szükségem, amíg 1971-ben egy serdülő bajnokságon a 6. helyen végezhettem. Ez 100 méteren sikerült. Egyébként Egerben mindenkit a mellúszásra tanítottak meg először, szemben az országos tendenciával, amely a hát-, illetve a gyorsúszást részesítette előnyben.
– Ezekben az években ki irányította a felkészülését?
– Utassyné Gyergyák Magda foglalkozott a fiatalabbakkal, Visontai József pedig az ifikkel és a felnőttekkel. A serdülő 6. helyet követően feljebb léptem: 1973-ban ifjúsági, két évvel később pedig felnőtt bajnokságot nyertem. Ifiben Sós Csabát és Bikádi Gábort kellett többek között megelőznöm. Az ifjúsági bajnoki cím elnyerésével vált érzékelhetővé számomra, hogy ezt érdemes komolyabban csinálni. Ekkor még Egerben készültem, párhuzamosan pedig közgazdasági szakközépiskolában tanultam.
– Érdekelne, a két egri edző között milyen emberi és szakmai különbségek voltak?
– Magdi néni egy anyáskodó valaki volt, aki családias hangulatot tudott teremteni, Visontai József pedig sokkal keményebb tempót diktált. Az első, nála töltött hónapokban kétszer is abba akartam hagyni, csak Magdi néninek köszönhetem, hogy ez a szándék nem vált véglegessé. Ő ugyanis ismételten visszacsempészett az uszodába azzal a biztatással, hogy ő lát bennem tehetséget. Még a vajas kenyér tisztességes megkenésére is ő tanított meg, mert nem tudta elnézni, hogy milyen sovány voltam…
Hargitay András
– Az 1975-ös felnőtt bajnokságon, 100 méteren kiket előzött meg?
– Többek között Hargitay Andrást és Szentirmay Istvánt. Széchy nem volt ott, viszont attól kezdve nem fogadta a köszönésemet. Egyébként én egy kor- és generációs váltás után kerültem élre, mivel előzőleg a Spartacusnak voltak kitűnő mellúszói: Nagy Józsi és Szabó Sanyi. Tőlük vettem át a stafétabotot. Az évben volt Prágában egy Magyarország-Csehszlovákia-Skócia hármasvidal, ott úsztam először magyar csúcsot. David Wilkie is indult, előtte megkérdezte: úsztam-e már 2:30-on belül? Azon a versenyen sikerült 2:29-cel falhoz érnem.
– Ekkor még Visontai Józsefnél edzett?
– Igen és ezután (1975-ben) vettek fel a közgazdasági egyetemre, ám előtte tizenegy hónap kalocsai katonaság következett. Onnan vagy három hónapnyit tudtam eljönni edzésekre, ami átvészeléshez elég, a szinttartáshoz kevés volt. Széchy Tamás a KSI, az Újpest és a Honvéd úszó szakosztályait is kézben tartotta, a jobbak a Komjádiban edzhettek, az ő felügyelete mellett. Kezdetben Sági Elvirával készültem, az ő “lelépését” követően, négy hónap múlva a leselejtezettek közé, Gulrich József kezei alá kerültem. Nála csak kétszer két órás edzéslehetőségeket kaptunk, mégis úsztam három hónap alatt öt magyar rekordot. Ez már sok volt Széchynek és a kenyérre kenhető Gulrichot összeférhetetlenségre hivatkozva, kitiltotta a Komjádiból!
– Széchy ekkoriban kezdte el Önt jobban figyelni?
– Kivitt egy moszkvai versenyre, ahol az oroszok egyik legerősebb számában, 200 mellen nem szoktak külföldiek döntőbe kerülni. Reggel magyar csúcsot úsztam, délután pedig harmadik lettem…Ettől kezdve vett komolyabban Tamás bácsi. Az 1978-as, Nyugat-Berlinben volt vb-n 6. lettem. Ekkor 2:20,8 percnél tartottam. Az egyetemen levelezőként kértem 1980 szeptemberéig halasztást, így az olimpiáig csak az úszásra koncentrálhattam.
Széchy Tamás. Fotó: jochapress
– 1979-ben Ek-második lett, a világranglistán pedig bekerült az első tízbe.
– Brutális munkával sikerült tovább fejlődnöm. A Széchy mellett dolgozott
Kanyó Tamásnak és Zsámboki Tibornak is sokat köszönhetek.
(Ők most éppen Németországban, illetve Ecuadorban élnek.) Feljöttem a világranglista 5. helyére és célom egyértelműen az olimpiai döntő, ott pedig mindenképpen pontszerzés, titkolt vágyam pedig egy olimpiai érem volt. Végül optimálisan alakultak a dolgok és csak Robertas Zsulpa tudott megelőzni. Harmadik helyen jutottam be a döntőbe, majd ott minden várakozás és számolgatás után a remélt harmadik helyett végül második lettem 2:16,93 perces idővel.
– 1980 őszétől ismét jöhetett az egyetem.
– Másfél évig, utána Széchy ultimátumát követve átmentem a levelezőkhöz. 1985-ben államvizsgáztam, egyidejűleg az úszást is befejeztem.
– Ha a Los Angeles-i olimpia nem marad el, akkor is abbahagyta volna?
– Nem ért akkora gyász, mint másokat, mert reálisan legfeljebb pontszerzésre tarthattam magamat esélyesnek, éremre nem is gondolhattam. Egyébként még akkor sem gondoltuk, hogy a mi részvételünk veszélyben van, amikor egy olaszországi versenyre utazva, megláttuk a Népsort címoldalán, hogy a Szovjetunió nem vesz részt az olimpián. A tervezett kettő helyett négy vizsgát gyorsan letettem, az NDK-beli edzőtáborba Széchy el sem jött. Következett Moszkvában a Barátság Verseny, ahol egy jóval „szűkebb” mezőnyben bronzérmet szereztem. Ekkortájt megint kiestem Széchy pixiséből. Olyannyira, hogy egy napon déltájban üzent, hogy a délutáni edzésre már nem kell mennem. Ettől kezdve egy levezető évet Patóh Magdával jó hangulatban eltöltöttünk.
– A civil pályára történő átállás hogyan sikerült?
– Az újpesti elnök, Hólya István már korábban számolt velem a nyugdíjba készülő főkönyvelő pótlásánál. Előbb főkönyvelő, majd gazdasági elnökhelyettes lettem 1991-ig. Akkor jöttek a pénztelen idők és egyidejűleg a komoly átszervezések is. Két évig a létesítmény fenntartó igazgatóság vezetője voltam, majd fuzionáltunk a jóléti igazgatósággal. Az Újpest és az MTK leadta a létesítményeit, ezzel egyidejűleg Deutsch Tamás, 1998 utáni sportminiszter hívott, hogy én is menjek oda. 1999-ben meghívtak az épülő egri uszoda alapkőletételéhez. Akkor könnyelműen megígértem, hogy elvállalom a majdani létesítmény vezetését. Amikor elkészült, pályázat útján kaptam megbízást, amit három évig be is töltöttem.
– Egerből miért jött el?
– Egy uszoda igazgatása részben politikai feladat is, hiszen az Önkormányzat a gazdája. 2003-ban voltak bizonyos átszervezések, amelyeknek én lettem a kárvallottja. Ekkor visszaköltöztem Budapestre. Egy évnyi kényszerpihenőt követően két évig a Magyar Úszószövetséget szolgáltam. Kértem ugyanis segítséget Ruza József főtitkártól, s végül szakfelügyelő lehettem. Két évig érdekes munkám volt, hiszen a másik oldalt is megismerhettem. Ez idő alatt 2005-ben a junior, 2006-ban pedig a felnőtt Eb-szervezésében is részt vettem.
Ez a gyönyörű történet 2006 őszén zárult, pénzhiány miatt.
Ismét kikerültem a nagy magyar valóságba és meg sem álltam a Kőbányán lévő, Újhegyi úti uszodáig, ahol megint nyertem a pályázaton. Ott 2012 decemberéig maradhattam, utána szabad évek következtek. Ötvenhat éves korban ugyanis majdnem lehetetlen elhelyezkedni, azóta szabadon cirkálok, teljes állásban nem voltam. Alkalomszerűen voltam szakértő, néha tanácsadó, de fix munkát már nem találtam. Nekem valóban komoly mankót jelent az olimpiai járadék! Megemlíteném, hogy negyedik éve bekapcsolódtam a szenior úszók rendszerébe, azóta többet és rendszeresebben úszom. Ebbe a körbe ezres nagyságrendben tartozunk, ahol igen sokaknak felfokozta az ambícióit az, hogy a 2017-es világbajnoksággal párhuzamosan a veteránok csúcstalálkozóját is megrendezték a Duna Arénában.
– Visszavonulása óta ilyen nagy szünetet tartott?
– Majdnem ez az igazság. Nyolcvanötben hagytam abba, 1988-ban az ausztráliai Brisbane-ben még nyertem egy korosztályos szenior vébét, de a következő, majd három évtized során csak nagy néha indultam el a veterán Ob-n, 50 vagy 100 méteren, Gyulán. Valamit mindenképpen kellett kezdenem magammal és ez a 2017-es vb az újrakezdéshez nagy lökést adott. Ez így jó, mert nem csak beszélek az egészséges életmódról, hanem teszek is valamit érte. Lubickolásom eredménye, hogy a hatvan fölötti korosztályban felállítottam néhány magyar rekordot.
– Az edzősködés soha nem érdekelte?
– Nem. Az ugyanis nem hiányzott nekem, hogy embereket igyekezzek rávenni emberfeletti edzésmunka elvégzésére, ami óhatatlanul konfliktusokkal jár. Sokat gondolkodtam időben visszafelé, vajon mi lett volna, ha nem 18, ha nem 16 éves koromban kerülök fel Budapestre? Arra jutottam, hogy még fényesebb is lehetett volna a moszkvai olimpia, vagy esetleg idő előtt abba is hagyom az egészet, az embertelen mennyiségű munka következtében.
– Családjában most is gyakori témát jelent a tokiói olimpia…
– Igen a tizennégy éve élettársam lánya, a 25 éves Burián Kata a 200 méteres hátúszásban 2018-ban Eb-bronzérmet szerzett 2:07,43 perces idővel, 2019-ben viszont csak 2:08-on kívüli eredménye van. Nagyon készül a 2020. márciusi Ob-ra, mert az ottani eredmények döntően befolyásolják az olimpiai indulók kilétét.
(jochapress / Jocha Károly)
