Verrasztó Evelyn 200 m vegyesen is magyar csúcsot úszott

verraszto_evelyn_1.jpgA női 100 m gyors után 200 m vegyesen is megjavította az országos rekordot Verrasztó Evelyn a spanyolok málagai nyílt nemzetközi úszóbajnokságán.

A Jövő SC versenyzője a vasárnap esti döntőt hatalmas fölénnyel nyerve 2:11.04 perc alatt ért célba, miközben több mint egy másodpercet faragott le az előző rekordból. Azt is ő tartotta 2:12.18-cal, ezt az eredményt tavaly augusztus 12-én, a pekingi olimpián érte el. A jelentős javítás nyomán Verrasztó a 200 m vegyesúszás aktuális világranglistáján a negyedik helyre tornászta előre magát.
   
Evelyn bátyja, Dávid – amint azt a helyszínről az edző-édesapa, egykor maga is klasszis úszó Verrasztó Zoltán az MTI-nek elmondta – szintén kitett magáért, hiszen úgy lett negyedik ugyanennek a versenyszámnak a férfidöntőjében, hogy jelentősen módosítva egyéni legjobbján 2:01.02 perc alatt tudta le a távot.
   
A húg egyébként nemcsak vasárnap remekelt, hanem szombaton is, amikor 100 m gyorson előbb délelőtt 54.21 másodperccel produkált magyar csúcsot 100 m gyorson, a délutáni elődöntőben pedig 53.99 alatt ért célba, még tovább javítva eddigi csúcseredményét.