Verstappen: Mire figyeljünk Szingapúrban?

F1

2016. szeptember 11. vasárnap, 16:09

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

Max Verstappen elemezte a szingapúri pályát, ahol elmondása szerint jó élményekkel gazdagodott a 2015-ben. A fiatal holland arra is kitért, miért különleges és más ez a helyszín a többihez képest.

Nemrégiben a holland pilóta azt nyilatkozta, hogy esélye lehet a Red Bullnak Szingapúri Nagydíj megnyerésére a Mercedes ellenfeleként. Most az aszfaltcsík nehézségeiről és jellegzetességeiről mesélt a Belgiumban Monzában nem a legjobb formáját hozó versenyző.

Verstappen szerint az időjárás is nehezíti a versenyzők dolgát: „Szingapúr kétségtelenül a kedvenceim egyike. Nagyon nagy kihívást jelent, mivel nem könnyű megérteni az autók viselkedését, amit a hőség még inkább nehezít. Ennek ellenére nagyon élveztem tavaly, úgyhogy izgatottan fogok érkezni erre a helyszínre.”

A 18 éves pilóta arra is kitért, mire kell figyelni a kanyarok előtt: „Az éjszakai verseny egy kicsit mássá teszi, alkalmazkodni kell a féktávokhoz, mivel a fényviszonyok folyamatosan változnak – a korábbi eseményeknél teljesen más, mint a későbbieknél.”

 Dppi_verstappen_09.11.

A holland így folytatta: „Szerencsére az időeltolódás nem probléma, mert mindig későn vezetünk, így olyan, mintha európai időzónában lennénk. Vicces, hogy amikor az éjszaka közepén vacsorázni megyünk, a többiek már buliznak.”

Verstappen a szingapúri konyhával is szívesen megismerkedne, mivel ez tavaly még kimaradt neki: „A helyi étel jól néz ki, és az illata sem rossz, de még nem próbáltam ki. 2015-ben ettem egy nagyon alapvető ételüket, nem igazán szeretem a halat, tehát csak magában kóstoltam meg. Idén ki akarok próbálni valami helyi fogást.”

Forrás: www.formula.hu – RSS