Amire sokan nem számítottak, az csütörtökön este bekövetkezett: a Telekom Veszprém sok év óta a Bajnokok Ligája végső győzelmére aspiráló csapata 2020/21-es évadban már a legjobb négy közé sem tudott eljutni!
A légiós hadsereg egyetlen, biztos magyar pontja Lékai Máté (fotó: NSO / Szabó Miklós)
Pedig az önbizalommal most sem volt gond. Hiába játszott csapatként sokkal jobban Nantes-ban a helyi együttes, a visszavágó előtti nyilatkozatokban – szerintem – talán túl sok volt a bizakodó, vagy éppen egyenesen optimista hang. A pályán azután sok minden másként alakult. A Veszprém ugyan kétségtelenül jobban játszott, mint Franciaországban, de miért- miért nem, ez is kevés volt a négygólos hátrány ledolgozásához. Pedig a Nantes most szerényebb produkcióval állt elő, mint otthon, ráadásul a „csodakapusuk”, a kövérkés Emil Nielsen is igen gyengécske teljesítménnyel állt elő.
Szóval ez a teljesítmény és a legjobb nyolc közötti kiesés elég nagy „égő” az anyaiakban ugyancsak hiányt nem szenvedő, a nagy nevekre építő, ám csapatként csak erősen közepesen muzsikáló veszprémiek számára.
Az a csapat bukott el a négyes döntő küszöbén, amely sok év óta nagynevű játékosokat vásárol meg, olyannyira, hogy ha nincs sérülés, szinte mindig van olyan emberük, akit még a kispadra sem tudnak leültetni, mert annyian jelentkeznének játékra.
Megint más kérdés, hogy vajon nem ezzel az oly sokat emlegetett „spanyol iskolával” van-e valamiféle alapvető gond? Elvégre már akkor is régen a spanyol vonalat nyomták, amikor
a BL-döntőben a Kielce ellenében 13 percre nem volt elég a kilenc gólnyi előny!?
És a későbbiekben is mindig az esélyesek között tartották számon az állományát illetően kétségtelenül magasan jegyzett Veszprémet és azután mindig közbejött valami. A késleltetve lejátszott tavalyi BL-sorozatban megint csak karnyújtásnyira volt a Veszprém a döntőtől, ám az utolsó öt percben szinte észrevétlenül átsiklott a kölniek kezébe a vesztesnek tűnő mérkőzés.
A lehetséges okok közül többet is fel lehet hozni. A Kielce ellenében például egyértelműen kiderültek a Veszprém koncentrációs és kondicionális hiányosságai. Legutóbb,
a Kiel elleni elődöntőben pedig úgy tűnik, Filip Jicha sakknyelven szólva egyszerűen „túljátszotta” David Davist.
Márpedig az edzők közötti, akár csak árnyalatnyi különbségek is döntők lehetnek. Hát még akkor mi történik, ha ez különbség olykor legalább két árnyalatnyinak tűnik – az ellenfelek javára.
Hangsúlyozom, Davis-szel az égvilágon semmi gondom nincs, játékosként az egészen kiválók közé tartozott, edzőként viszont eddig távolról sem győzött meg! Ám neki van egy hatalmas előnye: ő is a spanyol vonal képviselője. Márpedig akit Nagy László és környezete ajánl, az jogosan gondolhatja magát befutónak – így került ide Davis is. Ebbe a kategóriába tartozik az „ötléptű” Chema Rodriguez is, aki szintén Nagy László harcostársa – ő a válogatott másodedzője. Ám valójában ő a főnök, a szegény Gulyás Pista a kapitányi címmel felvértezetten is csak árnyékol – olykor a harmadik sorból figyeli, amint Chema tart eligazítást az időkéréseknél. A túlontúl lojális tévériporterek egyike eképpen hívta fel a figyelmet a másodedzőre egy válogatottbeli időkérésnél: „Hallgassuk csak, most az „agytröszt” beszél”. Ehhez sem kell különösebb kommentár…
Chema szerepe támadhatatlan, hiszen a válogatott jól játszik, a szereposztás ennek ellenére több, mint nevetséges! Veszprémben sokkal kényesebb a helyzet, hiszen
Davis folyamatosan csereberél, de az igazán nagy meccsek csak nem akarnak neki sikerülni.
Az pedig, hogy a tanítványai már a legjobb négybe sem jutottak be, több, mint egy nagy bukfenc. Olyasmi, amit kíváncsian várok sokadmagammal együtt, hogyan lehet mentegetni, illetve megvédeni. Ráadásul a „hírnéven” kívül a magyar férfi kézilabdázásnak vajmi kevés haszna van ebből a zsoldoshadseregből, amelynek bő keretében igazán csak a 33. születésnapjához közelítő Lékai Mátén kívül csak Ligetvári Patrik kerülhet pályára. De leginkább ő is elsősorban azért, hogy kiosszon néhány nagy fülest – őt állítólag azért tartják. Halkan megkérdezem: miért hozták haza Spanyolországból, ahol rendszeresen játéklehetőséghez jutott? Azért, hogy itthon ott folytassa, ahol elmenetele előtt abbahagyta?
Bárki megkérdezheti, milyen hatásfokkal használja fel a klub a magyar állampolgárok adóiból kihasított milliárdokat? És milyen reményt lát bárki az érdemi változásra? Mert hogy ez az út,
ez a spanyol iskola valahogy nem akarja meghozni a sok év óta ígérgetett gyümölcsöket,
az egyre inkább nyilvánvalóvá válik. Erre a legjobb példa volt a játékosállományában egészen biztosan sokkal olcsóbb és mégis jobb csapatjátékot produkált Nantes elleni kétszer 60 perc.
Az ígérgetések időszakának már régen le kellett volna járnia, ha Veszprémben valódi üzleti alapon mennének a dolgok. Sokadszor bebizonyosodott, hogy az egyenként sokcsillagosnak minősített játékosok pályára küldése önmagában még semmiképpen sem garancia a sikerre. Ahhoz nagyon kemény és nagyon minőségi felkészülésre lenne szükség, hogy a sztárok egyben komoly csapatot is alkossanak. Márpedig ezt a Nantes elleni két találkozó alapján a legnagyobb jóindulattal sem lehet kijelenteni.
(jochapress / Jocha Károly)
(Csak zárójelben: a veszprémi Aréna csaknem ötezer nézőjét pásztázva csak elvétve lehetett látni olyan nézőt, akin rendesen rajta volt a szájmaszk. Egyszerre többezer emberről viszont hiányzott! Ezek után kinek van erkölcsi alapja az utcán letolt maszkkal sétálókat vagy akár a metrón is szabálytalankodókat megbüntetni? Mert szerintem egyszerűen döbbenetes volt ez a törvényekkel szembeni nyílt – és ráadásul buta! – ellenállás…)
