Vettel és Alonso is aggódik a bajnoki esélyeiket illetően

image

Sokak szerint a két kétszeres világbajnok Sebastian Vettel és Fernando Alonso lehet az idei év két fő esélyese, ők azonban jelenleg, különböző okok miatt, de nem túl optimisták a bajnoki esélyeiket illetően.
A jerezi és a barcelonai tesztet követően ugyanis úgy tűnik, hogy a Red Bull elvesztette a tavalyi jelentős előnyét, így a McLaren istálló komoly kihívójuk lehet az idei szezonban, míg a maranellóiak jelenleg azért küzdenek, hogy bele tudjanak szólni a harmadik legerősebb csapat címéért a Mercedes és a Lotus között folyó küzdelembe.
„Úgy gondolom, hogy Melbourne még túl messze van” – nyilatkozta Vettel a német riportereknek Barcelonában. – „Ebben a pillanatban nem tudjuk, hogy hol is állunk, ezért nem szeretnék az első versenyről vagy a bajnokságról beszélni.”
Az idei esélyeiről Fernando Alonso sem tud sok mindent mondani. „Úgy gondolom, hogy februárban még korai kijelenteni, hogy sikeres, vagy sikertelen szezon vár ránk, ugyanis ezt nem tudjuk” – nyilatkozta Alonso a spanyol AS-nek. – „Úgy érzem, hogy gyorsabbak vagyunk, mint egy Giulietta” – viccelődött nem túl optimistán Alonso az Alfa Romeo utcai autójára utalva. – „Nem tudom, de a Red Bull erősnek tűnik, és azt sem tudjuk, hogy mit is tudunk még tenni Melbourne-ig.”
A finn MTV3-nak nyilatkozó Jenson Button szerint is a Red Bull van az élen, ő azonban már lényegesen optimistább a McLaren esélyeit illetően. „Nem gondolom azt, hogy a Red Bull fölénye hasonlóan nagy lesz, mint amilyen volt a tavalyi szezon elején. De Sebastian természetesen favorit és nem csak azért mert megnyerte a legutóbbi két világbajnokságot.”