Vettel nem ért egyet Raikkönennel

F1

2016. június 10. péntek, 23:33

Kimi Raikkönennel ellentétben Sebastian Vettel úgy gondolja, az F1-es Kanadai Nagydíjon a Ferrari eddig jól teljesít, így optimista azt illetően, hogy legyőzhetik a Mercedest.

Lewis Hamilton mögött Vettel érte el a legjobb időeredményt a Kanadai Nagydíj pénteki edzésnapján – a német versenyző 0,2 másodperccel maradt el a mercedeses legjobbjától. A négyszeres világbajnok szerint még van hova fejlődniük a hétvége hátralévő részében, azonban biztos benne, hogy ez meg is történik majd, így felvehetik a versenyt a Mercedesekkel – ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy a kanadai aszfaltcsík fekszik ellenfelüknek.

 Vettel

„Összességében az autó jól működik, semmi rossz dolgot nem tudok mondani, minden elem, amit idehoztunk, azt nyújtotta, amit vártunk tőle” – nyilatkozta Vettel, meglehetősen pozitívabb hangulatban, mint Raikkönen. „Ezek jó hírek mára. Van néhány dolog, amit még fejlesztenünk kell, ezeken még dolgozunk. A tőlünk telhető legjobbat kell nyújtanunk, meglátjuk, ez mire lesz elég, de minél közelebb tudunk kerülni már péntektől kezdve, annál jobb.”

 

Amikor a Sky Sports arról kérdezte Vettelt, hogy célja-e a hétvégén, hogy a két Mercedes közé kerüljön, a német így válaszolt: „Nem, nem azt remélem, hogy közéjük kerülök, hanem hogy előttük leszek! Azt hiszem, gyorsak lesznek – ez nem meglepetés, hiszen ez egy olyan pálya, ami fekszik nekik, nagyon versenyképesek voltak itt az elmúlt években.”

Forrás: www.formula.hu – RSS