Videoton FC lett az FC Fehérvárból

fehervarfc.jpg

Keddtől a régi-új néven szerepelteti csapatait a Fehérvár FC kft., a magyar labdarúgásba így visszatér a Videoton FC elnevezés.

    A székesfehérvári klub erről közleményben tájékoztatta az MTI-t, hozzátéve: "a döntést az tette lehetővé, hogy a Videoton Holding Zrt. tulajdonosai úgy látták, azok a kedvező változások, amelyek Garancsi István tulajdonszerzésével kezdődtek a székesfehérvári klub életében, olyan pályára állították a futballklubot, amellyel ismét méltóvá vált a patinás, a nemzetközi futball világában is jól ismert név viselésére".
    A tájékoztató kitér arra is, hogy Garancsi István, a Fehérvár FC kft. százszázalékos tulajdonosa, a klub korábbi működését érintő perek lezárása, a sportvállalkozás gazdasági erejének megszilárdítása után döntött úgy, hogy – a szurkolók vágyával összhangban – kezdeményezi a Videoton név újbóli felvételét.
    A megállapodás tényét a Videoton Holding Zrt. is közleményben erősítette meg. Ebből kiderül, hogy nem klasszikus szponzorációról van szó, a cég "az FC által szorgalmazott megállapodással elismeri a sportklub eddigi eredményeit, erőfeszítéseit a nagy hagyományokkal rendelkező székesfehérvári futball stabilizálásában, és fejlesztésében, s ezért biztosítja számára a névhasználati jogot".

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.