BringaSport – 2015.08.30 – A mini távokkal együtt közel 1000 indulóval zajlott a 14. Mátra Maraton, amelynek az utóbbi évekhez hasonlóan a Sástói Adrenalin Park adott otthont. Ezzel lezárult az idei Top Maraton sorozat is. Az elite nőknél Cseh Veronika (Alpinbike Team-Giant-Endura- High Five), a férfiaknál Vígh Zoltán (Waberer’s Areus Team) állt a dobogó tetejére.
Fotók (Vanik Zoltán) >>
Eredménylisták >>
Az augusztus végéhez képest szokatlan hőség kemény megpróbáltatás elé állította a hosszabb távokon tekerőket, s persze a kékesi sípálya leküzdése felfelé is komoly megterhelést jelentett. Utóbbi csak a 90 kilométeres hosszú- és a 60 kilométeres közép távban szerepelt, a 32 kilométeres rövid-, valamint az újonnan belépő – kezdő mountain bike-osoknak ajánlott – mini távon (22 km) nem kellett feltekerni Magyarország legmagasabb pontjára.
A Kékes meghódítása után a hosszú, rázós lejtő is a Mátra Maraton védjegye, azonban ha valakiben ezek után is marad erő, egy sok aszfaltúttal tarkított, de rövid, élvezetes „flow trail”-eket is tartalmazó pályán haladhat tovább, melynek talaja idén tökéletes volt a bringázáshoz, sáros részek nélkül. Most inkább a kerekek által felvert por okozott néha izgalmas szituációkat, amikor eltakarta a köveket, megsokszorozva a defekt kockázatát.
A nők között 60 kilométeren a Duna Maratonon is diadalmaskodó Cseh Veronika (Alpinbike Team-Giant-Endura- High Five) volt a leggyorsabb, Balázs Bea (Bringabanda) és Kiss Mónika (Bike Zone-Gödöllő) előtt, míg a férfiaknál 90 kilométeren Vígh Zoltán (Waberer’s Areus Team) volt a leggyorsabb, Blazsó Mártont (VKE-Nelson Pepperl+Fuchs MTB Team) és Buruczki Szilárdot (Cube-Csömör) maga mögé utasítva. A Waberer’s Areus Team bringása ezzel három gőzelemmel és egy 2. hellyel a Top Maraton összetettjét is megnyerte. A futamok alakulásáról a győztesek számolnak be az alábbiakban:
Cseh Veronika:
“Nem tudom eldönteni igazán, hogy szeretem-e a Mátra Maratont vagy nem, mert viszonylag gyors verseny, sok benne az aszfalt, főleg most, hogy még a kis Rudolf-tanyás lefelé sem volt benne, pedig én azt szeretem.
A verseny elején az aszfalton sikerült felmennem az első bollyal, ilyenre még nem is emlékszem soha, a Tufi tök cuki volt, mert bemondta, hogy mindjárt jön egy kis lejtő és ez éltetett. Majd jött a sípálya, ami nagyon rosszul esett, aztán a lefelében nem tetszett, hogy felszórták kővel, régen ott lehetett döngetni, a köveset nem annyira kultiváltam.
A meridás Kovács Andrissal mentünk egy ideig, de nézegettem folyamatosan hátra, mert a Bea nagyon erős idén, féltem, hátha megjelenik. Amikor ki volt írva, hogy 10 kilométer van hátra, ott nagyon meghaltam. Szerintem keveset ittam, ettem és ez ebben a melegben nagyon kijött a végére. Gyök 2-vel jöttem az utolsó emelkedőkön, nézegettem hátra, féltem, hogy jön mindjárt a Bea, de aztán nem jött, beértem, elvittek doppingvizsgálatra, ennyi volt.
Még a doppingellenőrzésen is sokat kellett várni a kiszáradás miatt, de tök jó, hogy volt ilyen, ritkán szokott lenni. Volt az antidopping csoportnak egy infó-sátra és azt mondták, hogy összekötötték a kellemest a hasznossal. Jöttek volna amúgy is a Mátra Maratonra kérdőívvel és tájékoztatókkal, de akkor már elvitték kontrollra a férfi és a női győztest. Mondtam, hogy ez elég húzós ilyen meleg verseny után, majdnem eredményhirdetésig ott ültünk, de sikerült.”
Vígh Zoltán:
“A sípályán elkezdtem egy szerintem erősnek vélt tempót menni, haladtam fölfelé, úgy éreztem, senki nem bírja, bár annyira nem nézegettem hátra. Aztán lekanyarodva az aszfalton a hosszú lejtő felé összefutottunk Marcival és a Szilárddal, majd innen hárman együtt haladtunk.
Kis meglepetés volt, hogy idén nem kellett visszajönni az Adrenalin Parkba, pedig mindenki úgy kalkulált a kulaccsal, meg mindennel. Meglepő volt, mindenki nézett, mint a bögöly, hogy exfőnökömet idézzem, ekkor Szalay Peti fel is ért ránk. Szépen együtt haladtunk váltott vezetéssel, néha lefelében kicsit megúsztam, nem akartam kockáztatni egy esetleges defektet vagy valami hasonlót.
A döntő támadást Mátraszentimre után tudtam megindítani, az aszfaltos meredekeken erős tempót mentem, majd a terepen tudtam igazán elszakadni tőlük. Igazából nagyon rosszul esett ez a rész és nem is éreztem, hogy annyira jól mentem volna, sokat hibáztam, de úgy tűnik, nekik még rosszabbul esett. Ezt az előnyt sikerült aztán a végéig megtartani.”
