Az utolsó fordulóban vált biztossá Budapest Honvéd bennmaradása, az együttes végül a kilencedik helyen zárta az NB I idei szezonját. A csapat teljesítményét vezetőedzője, Nebojsa Vignjevic értékelte honvedfc.hu-n, a szerb szakvezető emellett szót ejtett a következő idényről is.
– Folyamatosan azon gondolkoztam, hogyan tudnánk jobban szerepelni, eredményesebben játszani, hogy miként kezeljük ezt a szituációt, mert éreztem, hogy rossz irányba mentünk, bizonyos dolgok hiányoztak – kezdte a tréner. Hiányzott a megfelelő csapatszellem, ami persze nem mindenkire érvényes, de létező nehézség volt. Ráadásul a télen távozott Nono, majd megsérült Nagy Dominik, aki az egyik legjobb játékosunk és nem találtunk tökéletes megoldást a helyettesítésükre. Ez pedig túl sok volt. Hiányzik a szükséges minőség a játékunkból még egy kicsi plusz, hogy amikor közel kerülünk a győzelemhez, akkor le is tudjuk zárni az adott mérkőzést.
A kispestiek szakvezetője elmondta, szerinte nem reális csapata kilencedik helye, de a Honvédből hiányzott a csapatszellem, az önfeláldozás és az, hogy a játékosok többet küzdjenek egymásért.
Sajnálom, hogy ebbe a szituációba kerültünk. Rengeteg fájdalmat okoztunk mindenkinek, a szurkolónak, magunknak, ezért bánt különösen ez az időszak. Volt egy pontja a tavasznak, amikor úgy tűnt, hogy magasabb célokért küzdhetünk, de utána rosszabb eredmények következtek, és csak az utolsó meccsen dőlt el a sorsunk. Miután legyőztük a Felcsútot, egyrészt megkönnyebbültem, hogy sikerrel jártunk, másrészt ismét ott volt bennem a csalódottság érzése.
Vignjevic arra is kitért, több poszton nem tudott versenyhelyzetet kialakítani a Honvédnál, hiszen távozok és sérültek egyaránt akadtak.
– Megfelelő versenyhelyzetet kell teremteni, ami azonban több poszton is hiányzott. Ez is vezethet fegyelmezetlenséghez, vagy ahhoz, hogy esetleg valaki nem ad ki magából száz százalékot, mert nincs mögötte egy vetélytárs, akire bármikor le lehet cserélni, aki nyomja őt is előre. Szerintem a legjobb motiváció, amikor egymást húzzák felfelé a játékosok, ha minden posztra két hasonló képességű játékos pályázik és minden pillanatban meg kell küzdeni a helyedért. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy esetleg egyes játékosok nem küzdöttek volna, de egészen más az, amikor minden másodpercben éles a verseny – fogalmazott a korábban Újpesten is dolgozó vezetőedző.
Az interjú zárásában az 54 éves szakember elmondta, mit szeretne megvalósítani a piros-feketék kispadján a következő idényben.
– Harcolni, küzdeni kell, fegyelmezetten futballozni, ez az alap. Az előző idényben néhány mérkőzésen ez megvolt, máskor viszont hiányzott, így viszont könnyű pontokat veszítettünk el, pedig muszáj akkor is győzni, ha éppen kevésbé teljesítünk jól. Ehhez kell megtalálni a megfelelő játékosokat, mind a tudás, mind a karakter tekintetében. A világon egyetlen együttes sem tud azonos szinten teljesíteni 33 mérkőzésen keresztül, azonban a fegyelmezettség és a küzdés elengedhetetlen ahhoz, hogy több pontot szerezzünk.
A klubnak remek akadémiája van, szeretnénk a jövőben több lehetőséget adni a fiataloknak, még ha nem is könnyű az út, ami a Honvéd NB I-es együtteséig vezet. A következő szezonban ráadásul bevezetik a fiatalszabályt is, meglátjuk, hogyan tudjuk használni az akadémiáról kikerülőket.