Világbajnok magasugró a győri Hopp-parádén

donald_thomas.jpg

Donald Thomas, a férfi magasugrás világbajnoki címvédője is részt vesz júniusban a győri II. Hopp-parádé elnevezésű ugrógálán – jelentették be a szervezők.

A kétnapos viadalra június 13-14-én Győr Marcalváros nevű részében, egy bevásárlóközpont parkolójában kerül sor és a férfiak magasugrószáma mellett női magasugrást, valamint férfi rúdugrást rendeznek.
   
A gála sztárjával kapcsolatban a csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy győri fellépése azért is számít az idén kuriózumnak, mert a pekingi olimpia előtt mindössze három versenyen indul Európában, s ezek egyike lesz a Hopp-parádé.
   
Thomas pályafutásáról Somogyi János főszervező beszélt, kiemelve, hogy mindössze két és fél éve foglalkozik magasugrással, addig ugyanis kosárlabdázott.
   
Tavaly a nagy sikerű első Hopp-parádén az orosz fedett pályás világbajnok magasugró, Jaroszlav Ribakov volt a legnagyobb sztár.

MTI