Világbajnoki címmérkőzések a K-1 Magyar Nagydíjon

k1magyarnagydijlead.jpg

A Shield Security K-1 Magyar Nagydíj programjában nem csak K-1 szabályrendszerű ütközeteket láthatnak a Főnix csarnokba augusztus 19-én kilátogató küzdősportrajongók: az idei gálán a -kiskesztyűs- bunyó prominens személyiségei közül Bárdosi Sándor, Felföldi Szabolcs és Aubéli Ottó is ringbe lép, az est főmérkőzését pedig a hajdúsági közönségkedvenc, Zilai Sándor vívja, aki muay-thai-ban a WPKC nehézsúlyú világbajnoki címéért száll harcba.

Az idén már 14:45-től kínálunk látnivalót: hangulatfokozóként a Hungarian Strongman Grand Prix mezőnye szórakoztatja majd a nagyérdeműt, a nemzetközi erősember versenyen a debreceni testépítő és erőemelő világbajnok, Kathi Béla is harcba száll az elsőségért. 

Az eddig megszokott nyolcfős K-1 torna helyett két kvartett küzdelmeinek szurkolhatunk, négy-négy versenyző részvételével kerülnek megrendezésre a K-1 és a K-1 MAX mérkőzései. Középsúlyúban Balogh Norbert, Tóth Gábor, Szűcs István, Zeller István, Nagy Zsolt és Balogh Szabolcs esélyes a részvételre, míg a -nehézfiúk- négyfős mezőnye – plusz a tartalékversenyző – Nagy Tibor, Mihalik György, Nemes László, Nagy Ede és Kulacsik Mirkó közül kerül ki.

A kizárólag hazai fightereket felvonultató két K-1 szabályrendszerű torna közép- és szupernehézsúlyú győztese a februári, prágai kvalifikációs viadalon indulhat. A cseh fővárosban komoly tétért folyik majd a küzdelem: a kategóriadöntősök nem csak euró tízezrekkel gazdagodnak, de egyenes ágon kerülnek ki a Japánban megrendezésre kerülő világbajnokságra.

A hazánkban egyre népszerűbb MMA képviselői is tiszteletüket teszik a Főnixben: egykori kőkemény birkózók veszik fel -kiskesztyűben- a harcot. A volt nehézsúlyú birkózó olimpikon, Aubéli Ottó a német Hubert Lammererer csap össze, az ötkarikás ezüstéremmel büszkélkedő másik karfiolfülű, Bárdosi Sándor az angol Dean Lyoyddal ütközik egy Eb-címmeccs keretében, míg a -Hegylakó-, Felföldi Szabolcs és Patrick Bergerrel világbajnoki övért méri össze tudását. 

A virágkarnevál előestéjén megrendezésre kerülő gála kiemelt csatáját egy igazi harcos, a thai-boksz bajnok, négyszeres Utcai harc-győztes Zilai Sándor vívja. A könyökösök és térdesek nagymestere 5×3 percben az angol Daniel Sam-mel verekszik meg a WPKC szupernehézsúlyú muay-thai világbajnoki címéért. A thai-boksz legkeményebb kategóriáját képviselő stílusban Magyarországon soha nem rendeztek még ilyen volumenű összecsapást.

A Főnix rendezvénycsarnokban augusztus 19-én, 14:45-től kezdődő Shield Security K-1 Magyar Nagydíj fővédnöki tisztjét Debrecen város polgármestere, Kósa Lajos látja el. 

k1magyarnagydijplakat.jpg

XLsport – Forrás: www.k-1.hu

 

 

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.