Világjátékok 2017 – Wroclaw a rendező, nem Budapest és Gödöllő

image

Wroclaw rendezheti a 2017-es Világjátékokat. A bő öt év múlva sorra kerülő eseményért versenyben volt Budapest és Gödöllő közösen, illetve Fokváros is.
A kandidálók szerdai prezentációi után csütörtökön délben a lausanne-i Olimpiai Múzeumban Ron Fröhlich, a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének (IWGA) elnöke jelentette be a lengyel város sikerét a magyar, illetve a dél-afrikai pályázattal szemben – tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) sajtószolgálata.

A magyar küldöttségben Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, Szeneczey Balázs főpolgármesteri kabinetfőnök, Gémesi György, az NSSZ elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, egyben Gödöllő polgármestere, és Szántó eva, az NSSZ főtitkára volt jelen az eseményen. Lengyelország első alkalommal lehet rendező.

A Világjátékokon azon sportágak, illetve versenyszámok képviselői indulnak, amelyek nem szerepelnek az olimpia programján. Legutóbb 2009-ben Tajvanon rendezték meg az olimpián kívüli sportágak világversenyét, 2013-ban pedig a kolumbiai Cali lesz a házigazda.

A Világjátékok eddigi, illetve kijelölt helyszínei:

1981 – Santa Clara (Egyesült Államok)
1985 – London (Nagy-Britannia)
1989 – Karlsruhe (Németország)
1993 – Hága (Hollandia)
1997 – Lahti (Finnország)
2001 – Akita (Japán)
2005 – Duisburg (Németország)
2009 – Kaohsziung (Tajvan)
2013 – Cali (Kolumbia)
2017 – Wroclaw (Lengyelország)