Világjátékok – Letették az esküt az utazók

Letette az esküt a tajvani Világjátékokra utazó 74 magyar sportoló.

Képviseletükben – amint az a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) beszámolójából kiderül – az akrobatikus rock and rollban induló Kis Katalin és a sárkányhajós Csabai Edvin mondta a fogadalom szövegét a gödöllői Grassalkovich-kastélyban rendezett pénteki csapatgyűlésen.
   
"A magyar versenyzők komoly kvalifikációs küzdelmen vannak túl, és a kemény felkészülés után biztos vagyok abban, hogy többen oda fognak érni a dobogóra – hangsúlyozta Gémesi György, az NSSZ elnöke. – Jóleső érzéssel tölt el, hogy több, olimpián már bizonyított sportoló is részt vesz a viadalon, így például Bárdosi Sándor szumóban vagy Kozmann György sárkányhajóban.
   
A NSSZ rendezvényén a szervezet elnöke még megköszönte, hogy a magyar költségvetés lehetőséget termet a versenyzők szereplésére, egyúttal javaslatot tett arra, hogy Magyarország pályázzon a 2017-es Világjátékok megrendezésére.
   
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke is köszöntötte a sportolókat. Schmitt Pál kijelentette: az olimpia és a Világjátékok alig különböznek valamiben, hiszen a jelmondat: "Gyorsabban, magasabbra, erősebben!" az olimpia programján nem szereplő sportágak versenyzőire is vonatkozik.
   
A kormányt Lukács Zsuzsa, az Önkormányzati Minisztérium sport szakállamtitkárságának osztályvezetője képviselte, aki elmondta, hogy az állam szűkös forrásaihoz képest igyekszik kiemelten támogatni a Világjátékokra utazó magyar csapatot.
   
A magyarok 12 sportágban vesznek részt az olimpia programján nem szereplő versenyszámok világjátékán. A küldöttség első része július 12-én indul Kaohsziungba, ahol július 16. és 26. között tartanak a versenyek.