Világjátékok – Vesztettek, de javítottak a strandkézisek

strandkezi02.jpg

Egy győzelem és egy vereség férfi strandkézilabda-válogatottunk mérlege az első nap után csapatunk 2-0-s vereséget szenvedett Brazíliától. A B-csoport első találkozóján a mieink az első szettben 21-19-re veszítettek, míg a második menetet 27-15-re bukták el.

Vártok Ákos csapata Omán ellen már győzni tudott, méghozzá imponáló magabiztossággal: az első szettben 28-12-re győztünk, a második menetben pedig még nagyobb különbséggel, 26-6-ra győztünk. Együttesünk vasárnap Tajvan ellen játszik nagyon fontos meccset, melyen eldől, hogy a hazaiak vagy a magyarok végeznek-e a második helyen. Ez azért fontos, mert a negyeddöntőben az első csoport második vagy harmadik helyezettjével játszunk.

A karika és a kötél után a Világjátékok 2. napján labdával és szalaggal versenyzett Vass Dóra. Egyetlen ritmikus gimnasztikászónk a Kaohsiung Arénában a játékok első napján két 14 helyet ért el, ami jónak mondható, mert a nemzetközi élmezőny gyakorlatilag jelen van Tajvanon. A magyar RG-s labdával a 13. , szalaggal pedig a 14. helyen végzett, így nem jutott be a nyolcas döntőbe. A selejtezőkben a várakozásoknak megfelelően az orosz Kanajeva kapta a legjobb pontszámokat. Vass Dóra ezzel befejezte szereplését a Világjátékokon.

Asztalos István szombaton egész nap a telefonját leste: a szervezők az erős szél miatt úgy döntöttek, hogy sms-ben értesítik az ejtőernyősöket, ha esetleg jobbra fordul az idő, és folytatható a verseny. Sajnos csak arról érkezett sms, hogy lefújták a szombati programot, így Asztalos István a helyszínen szurkolhatott a sárkányhajó-csapatnak.

A szumósok közül a két nehézsúlyú versenyzőnk, Kálló Gyöngyi és Makai Erika indult az open kategóriában. Gyöngyi sajnos első meccsén kikapott, Makai pedig egészen legjobb nyolcig jutott, és a 6-8. helyen zárt.

Felállni a dobogó legtetejére, és elénekelni a magyar himnuszt. Ezért jöttek a sárkányhajósok. És meg is tették. Az ünnepélyes eredményhirdetés után a mieink a szervezőket is meglepve felléptek a dobogóra. Kezükben egy zászlót tartottak, mely a 2000 méteres döntő utáni igazságtalanságra emlékeztetett, majd elénekelték a magyar himnuszt. A csapathoz csatlakozott Dr. Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség elnöke is. A megható pillanatok után az oroszok voltak az elsők, akik odajöttek a magyar csapathoz és kezet ráztak velük. Kár, hogy ettől még hazaviszik az aranyérmet.

 
XLsport – NSSZ Sajtószolgálat

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.