Visszatér hazájába a Barcelona SC legendája – sajtóhír

A közelmúltban távozni kényszerült hosszú ideje szolgált csapatától…

(Photo by Santiago Arcos-Pool/Getty Images)

César Luis Merlo értesülései szerint a közelmúltban az ecuadori Barcelona SC-vel szerződést bontó Damián “Kitu” Díaz az argentin élvonalbeli Banfield együtteséhez készül leszerződni, mellyel 2025 év végéig szóló megállapodást fog kötni (további egy évvel meghosszabbítható lesz).

A 38 éves támadó középpályás pályafutása legszebb időszakát a BSC-nél töltötte, melyet először 2011 és 2013 között, majd 2016-tól az idei szerződésbontásáig erősített. Díaz a két megszakítás alatt együttvéve csaknem 350 mérkőzésen lépett pályára a guayaquili egylet színeiben, mialatt 84 találat és 83 előkészítés fűződött a nevéhez. A csapat játékosaként három ecuadori bajnoki címet ünnepelhetett 2012-ben, 2016-ban és 2020-ban.

Díaz azelőtt hazájában a Rosário Central, a Boca Juniors és a Colón soraiban töltött el rövidebb időszakokat, de képtelen volt igazán kibontakozni. Az emlékezetes ecuadori kalandja mellett kipróbálta magát légiósként Chilében és az Egyesült Arab Emírségekben is.

A veterán játékos a tervek szerint hétfőn írhatja alá a szerződését új csapatával, ebben az esetben 2011 után léphet majd pályára ismét argentin csapat színeiben.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub

A Visszatér hazájába a Barcelona SC legendája – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.