Visszatér Olaszországba az egykori uruguayi válogatott középpályás – sajtóhír

Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint az egykori uruguayi válogatott labdarúgó megállapodott a következő csapatával…

(Photo by Sandro Pereyra/Agencia Gamba/Getty Images)

César Luis Merlo információi alapján a szabadon igazolható Gastón Pereiro az olasz élvonalbeli Genoa együtteséhez készül leigazolni az idény hátralévő részére.

A 29 éves középpályás hazájában a patinás Nacional színeiben nevelkedett, majd 2015-től öt évet a holland PSV Eindhoven alkalmazásában töltött, az elmúlt időszakban pedig a Cagliari futballistája volt. Pereiro 70 mérkőzésen kilenc gólt szerzett a szardíniai csapat színeiben 2020 és 2023 között. Ezt követően kölcsönben visszatért nevelőcsapatához, az elmúlt tavaszt pedig az olasz másodosztályú Ternana színeiben töltötte. A Serie B-ből kieső együttes soriban 20 pályára lépés alatt hat gólt szerzett.

Pereiro 2017 és 2021 között 13 mérkőzésen lépett pályára az uruguayi válogatottban, ezalatt öt alkalommal volt eredményes.

fociclub

A Visszatér Olaszországba az egykori uruguayi válogatott középpályás – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.