Visszavonták a polgári pert Anthony Jonhson ellen, máris mehet Gustafsson ellen

anthony-johnson-ufc-domestic-violence.jpg

 

EZ AKKORA UPDATE, HOGY NEM IS A POSZT VeGeRE ÍROM: Alexander Gustafsson – Anthony Johnson megerősítve: UFC on FOX 14, Stockholm, 2015. január 24! (en sem tudom palástolni az izgatottságomat a meccs kitűzése miatt, de azért aki – hozzám hasonlóan – érdeklődik Rumble piszkos ügyei iránt is, és szereti, ha megkeseredik a szájíze, nyugodtan olvasson tovább.)

 

Rövidesen újra harcolhat Anthony Johnson, miután két gyerekének anyja visszavonta az ellene indított polgári pert. Rumble-t két hónapja jelentette fel volt partnere, Belinda Kelly, a vádak közt háztartáson belüli erőszak és folyamatos telefonos fenyegetés is szerepelt. Az esetről bővebben itt írtunk.

 

A UFC közleményben ismertette az ügy fejleményeit, mely szerint Johnson ex-partnere önként vonta vissza a vádakat Florida egyik területi bíróságán. A bíró külön is kikérdezte az asszonyt, és csak azután nyilvánította semmisnek az ügyet, hogy megbizonyosodott arról, hogy Kelly valóban önként áll el a vádaktól. Ezzel Johnson eltiltása véget ért, a UFC pedig máris nekilátott, hogy feltérképezze, milyen lehetőséget tud nyújtani a harcosnak egy 2015. eleji visszatérésre.

 

Rumble még 2012-ben kereste fel Kellyt a munkahelyén, majd egy elmérgesedett vita során kiütötte az asszony két fogát. Kelly akkor azért nem fordult a bírósághoz, mert Johnson lebeszélte róla. 2009-ben egy másik partnerét bántalmazta: felemelte és földhöz vágta a nőt, majd könyökhajlatába szorította a nő nyakát, és így rángatta fel egy lépcsősoron. Ez az eset már bíróság elé került, de Rumble megúszta próbaidővel és közösségi munkával. A mostani botrány kirobbanása óta fény derült egy harmadik alkalomra is.

 

Idén márciusban, a UFC-be való visszatérése előtt szintén bántalmazott egy ex-partnert, szintén a nő munkahelyén, de ebből sem lett ügy. A nő 19-én a Park’s Taekwondo-ból telefonált a rendőrségre, hogy távolítsák el onnan Johnsont. A harcos a nő többszöri felszólítására sem hagyta el a taekwondo iskolát, csak akkor távozott, amikor a rendőrség a helyszínre ért. Nyomozás csak másnap indult az ügyben, miután az iskola egyik tanára értesítette a rendőröket, hogy fenyegető sms-t kapott Rumble-től. Johnson exe három hónapja dolgozott az intézményben, és mint a nyomozás során kiderült, ez alatt a harcos tizenötször jelent meg ott bejelentés nélkül. Az utolsó esetkor Rumble megragadta, és a pólójánál fogva kiemelte a székéből a nőt, majd elkapta és megszorította a nő jobb karját. Az alkaron és a jobb kulcscsonton a rendőrség horzsolásokat talált. A nő nem indított pert, csak azt szerette volna, hogy a rendőrség regisztrálja az esetet.

 

Egy idézet a UFC mostani közleményéből:

A UFC nem tolerálja a háztartáson belüli erőszakot, a szexuális erőszakot, vagy bármely más viselkedést, mely megsérti a Magatartási Kódexét.

Aha. Akkor jó.

 

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Az eredeti cikkhez kattintson ide!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.