Vívás – Aranyérmes a magyar együttes

Vívás – Aranyérmes a magyar együttes
Kormány Sport

Aranyérmet nyert a magyar válogatott a budapesti Zarándi Csaba férfi kard csapat világkupán.

A BOK Csarnokban rendezett versenyen 23 válogatott indult, a Szilágyi Áron, Szatmári András, Decsi Tamás, Iliász Nikolász összeállítású hazai együttes a 16 között kapcsolódott be a küzdelmekbe. Ott a spanyolokat könnyedén, tizenöt tussal verte, majd a negyeddöntőben az irániaknál izgalmas ütközetben nyolccal bizonyult jobbnak úgy, hogy az összecsapás közepén az ellenfélnél volt az előny.

A fináléért meglepetésre nem az olimpiai és világbajnok dél-koreaiakkal kellett vívni, mert az ázsiaiak kikaptak a románoktól. Az elődöntőben a magyarok nagyon magabiztosak voltak, kilencből nyolc asszót megnyertek, csak az első után voltak hátrányban, folyamatosan növelték előnyüket és tizenöt tussal győztek. Mindegyik csapattag pozitív találati mutatóval zárt.

Az aranyéremért a franciákkal kellett megmérkőzni. Az első három párharc után 15-12-re vezetett az ellenfél, majd a negyedik párban Szatmári 8-2-es eredménnyel fordított. Az ütközet kétharmadánál 30-26 volt az állás a magyarok javára, a folytatásban pedig még sikerült is növelni az előnyt, a vége így 45-38 lett.

“Tizenhárom év után sikerült itthon világkupát nyerni” – emlékeztetett rá Decsi Tamás, aki úgy vélekedett, a 2019-es budapesti világbajnokságéhoz hasonló volt a hangulat. “Örülünk, hogy ennek a fantasztikus közönségnek aranyéremmel köszönhettük meg buzdítást” – tette hozzá.

Iliász Nikolász arról beszélt, hogy tizenhárom éve van ott a válogatottnál, hol csapattagként, hol csereként.

“Sok lehetőséget kaptam az elmúlt években. Úgy érzem, most sikerült bizonyítanom. Célom, hogy stabil csapattag legyek” – mondta.

A hazai együttesben ezúttal azért nem volt ott Gémesi Csanád – az ő helyén vívott Iliász -, mert szombaton az egyéni főtáblán megsérült, rálépett német ellenfele lábára és kifordult a bokája. Azért vasárnap ott drukkolt a társaknak a BOK Csarnokban.

“Már ismerem ezt a sérülést, szerencsére semmi komoly baj nem történt, nem szakadt el semmi. Ugyan még bicegek, de kevésbé, mint tegnap, és sokkal jobban érzem magam” – mondta az MTI-nek.

Közel három év után láthatták a nézők itthon a kardozókat, mert a 2019-es budapesti vb után a 2020-as kard vk elmaradt, a tavalyit pedig zárt kapuk mögött rendezték meg a koronavírus-járvány miatt. Most viszont a járványügyi korlátozások feloldásával látogatható volt az esemény.

Eredmények

a 16 között:
Magyarország-Spanyolország 45-30
negyeddöntő:
Románia-Koreai Köztársaság 45-41
Magyarország-Irán 45-37
Németország-Egyesült Államok 45-44
Franciaország-Olaszország 45-31
elődöntő:
Magyarország-Románia 45-30
Franciaország-Németország 45-40
a 3. helyért:
Németország-Románia 45-43
döntő:
Magyarország-Franciaország 45-38
A végeredmény: 1. Magyarország (Szilágyi Áron, Szatmári András, Decsi Tamás, Iliász Nikolász), 2. Franciaország (Bolade Apithy, Jean-Philippe Patrice, Sebastien Patrice, Tom Seitz), 3. Németország (Raoul Bonah, Lorenz Kempf, Frederic Kindler, Szabó Mátyás)

Forrás, fotó: MTI,