Vívó Eb – Aranyérmes a férfi párbajtőrcsapat

boczko_gabor.jpg

Aranyérmet nyert vasárnap a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállítású párbajtőr-válogatott a plovdivi vívó Európa-bajnokságon.

A viadal honlapja alapján a magyarok vasárnap a hiányos 32-es táblán nem léptek pástra, majd a 16 között könnyed győzelemmel hangoltak a további feladatokra a britekkel szemben. A negyeddöntőben tíz tussal verték az ukránokat, az elődöntőben pedig az olimpiai aranyérmes Matteo Tagliariollal felálló olaszok ellen is eredményesen vívtak.
   
A négy között – csakúgy, mint a korábbi két találkozón – Boczkó, Imre és Rédli lépett pástra, a pekingi bronzérmes olaszoknál pedig Tagliariol mellett Francesco Martinelli és Diego Confalonieri. A kilenc asszóból hatot nyertek a magyarok, ezzel együtt az utolsó párharcra nagyon izgalmassá vált az összecsapás, Confalonieri 29-29-nél egyenlített, a döntő találatot azonban Boczkó vitte be.
   
A döntőben ehhez képest sima volt a menetelés a svájciakkal szemben. A magyarok hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést, a második pártól kezdve fokozatosan növelték előnyüket, az ötödik és hatodik asszóban őrizték az addigra megszerzett hattusos különbséget, majd a hetedikben Imre 6-2-re verte Benjamin Steffent, ezzel pedig már több mint megnyugtatóvá vált a vezetés. Ezt követően ugyan Rédli 7-3-ra kikapott Fabian Kautertől, de Boczkónak még így is maradt hattusnyi fórja Max Heinzerrel szemben, s a kedvező helyzetet kihasználva, az ilyenkor "szokásos" nagy rohanásban 18-11-re győzött.
   
Eredmények:
    férfi párbajtőr, csapat:
    a 16 között:
Magyarország – Nagy-Britannia 45-27
    a negyeddöntőben:
Svájc-Franciaország 45-32
Lengyelország-Norvégia 45-36
Magyarország-Ukrajna 45-35
Olaszország-Oroszország 21-20
    az elődöntőben:
Svájc-Lengyelország 42-36
Magyarország-Olaszország 30-29
    a 3. helyért:
Olaszország-Lengyelország 45-39
    döntő:
Magyarország-Svájc 45-32
    Ebben a számban 22 csapat indult.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.