Vívó Eb – Elődöntős a női tőrcsapat

image

A lengyelek bravúros legyőzésével bejutott a legjobb négy közé a Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Kreiss Fanny összeállítású a magyar női tőrcsapat a sheffieldi vívó Európa-bajnokságon.

    Az már az elutazás előtt eldőlt, hogy a lengyelekkel kell majd kezdeni, és minden érintett tisztában volt vele: a továbbjutás sokat érhet az olimpiai kvalifikáció szempontjából. A magyarok képesnek tartották magukat arra, hogy kiharcolják a győzelmet, mivel korábban is szoros mérkőzéseket vívott a két ország válogatottja. Igaz, az esetlegesen kiharcolt előnyöket Sylwia Gruchala a végére általában ledolgozta…
    Ezúttal viszont ez nem jött össze neki, az utolsó asszóra szűk (38-36) előnnyel pástra lépő Mohamed 7-4-re verte a lengyelek legjobbját. Előzőleg a magyarok jelentős vezetéshez jutottak, és most még az is belefért, hogy a nyolcadik párban Anna Rybicka egy 9-3-as menettel jelentősen faragott a lengyelek addigi hátrányából.
    A versenyben nyolc csapat indult.
    Eredmények (az Eb honlapja szerint):
    a negyeddöntőben:
Olaszország – Nagy-Britannia 39-34
Németország-Franciaország 36-32
Magyarország-Lengyelország 45-40
Oroszország-Ukrajna 39-27
    Hétfőn még a férfi párbajtőrözők csapatversenyét rendezik.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.