Vívó Eb – Negyedik a női tőrcsapat

image

 A negyedik helyen végzett a Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Kreiss Fanny összeállítású női tőrcsapat a sheffieldi vívó Európa-bajnokságon.

    A négy közé kerülés jól jött a szakág hazai képviselői számára az olimpiai kvalifikáció szempontjából.
    A magyarok a hétfői versenyben az első összecsapásukon bravúrt hajtottak végre azzal, hogy legyőzték a lengyeleket, ezzel ugyanis eldőlt, hogy negyediknél rosszabbak nem lehetnek. A folytatásban aztán kikaptak az oroszoktól, majd a helyosztón a németektől is. Utóbbiak elleni siker sokat érhetett volna a későbbiekben.
    A bronzmérkőzésen egy darabig a magyarok vezettek, de a németek a közepén fordítottak és jelentősen el is húztak – kilenc tussal is vezettek -, innen pedig már nem volt visszaút.
    A londoni játékokon a világranglista első négy helyezettje, valamint zónánként további egy-egy csapat vehet majd részt a jövő év márciusában záruló egyéves versenyidőszak eredményei alapján.
    Eredmények (az Eb honlapja szerint):
    a negyeddöntőben:
Olaszország – Nagy-Britannia 39-34
Németország-Franciaország 36-32
Magyarország-Lengyelország 45-40
Oroszország-Ukrajna 39-27
    az elődöntőben:
Olaszország-Németország 45-24
Oroszország-Magyarország 45-22
    a 3. helyért:
Németország-Magyarország 45-38

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.