Vívó ob – A vb-érmesek nyertek párbajtőrben

image

Boczkó Gábor és Szász Emese győzött a vívók budapesti országos bajnokságának első, szombati napján a MOL Kupáért rendezett párbajtőr versenyeken.

    Az idén novemberben világbajnoki bronzérmes Boczkó esélyeshez méltóan menetelt a döntőig, a legjobb négy között válogatottbeli, egyben honvédos klubtársát, Imre Gézát legyőzve 15-13-ra. Zárásként, a fináléban Csobó Dávidot verte hét tussal.
    A nőknél ugyancsak egy friss vb-dobogós, a Párizsban ezüstérmes, összetett Világkupa-győztes Szász Emese jutott el az egyik ágon az utolsó asszóig, amelyben a címvédő Tóth Hajnalka volt az ellenfele. Némi puhatolózást követően az első tust a tavalyi győztes adta, azután viszont Szász négyszer is eltalálta Tóthot, aki azonban a második három perc végéig egy tusra felzárkózott. A harmadikban előbb együttes találat esett, majd Tóth egyenlített, nem sokkal később pedig már ismét Szász vezetett. A végén még egy együttes szúrást, majd egy tiszta Szász-tust láthatott a közönség, ezzel 8-6 lett vége.
    A budapesti Angyalföldi Sportközpontban reggel a férfiaknál 136, a nőknél pedig 71 párbajtőröző kezdte meg a Kolczonay Ernő emlékverseny küzdelmeit.
    Eredmények:
    férfiak:
    ——–
    elődöntő:
Csobó Dávid (PEAC)-Rédli András (SZL-BAU Balaton) 15-9
Boczkó Gábor (BHSE)-Imre Géza (BHSE) 15-13
    döntő:
Boczkó-Csobó 15-8
    a végeredmény: 1. Boczkó, 2. Csobó, 3. Rédli és Imre
    nők:
    —-
    elődöntő:
Tóth Hajnalka (BVSC)-Antal Edina (Vasas) 13-9
Szász Emese (Vasas)-Bukóczki Blanka (BVSC) 15-12
    döntő:
Szász-Tóth 8-6
    a végeredmény: 1. Szász, 2. Tóth, 3. Antal és Bukóczki
    Vasárnap a fegyvernem csapatversenyeire kerül sor. A tőrözők hétfőn és kedden, a kardozók pedig – a KÖZGÉP Kupáért – jövő szombaton és vasárnap lépnek majd pástra.