Vívó-vb, férfi tőr: kiestek a magyarok

vivas.jpg

Mindkét 64-es táblára felkerült magyar vereséget szenvedett az első fordulóban a szentpétervári vívó-világbajnokság férfi tőr versenyében: Mazza Lorenzót japán, Szabados Gábort egyiptomi rivális győzte le.

Mazza ellenfele, Csida Kenta világranglistás helyezése alapján kiemelt volt, ennélfogva ő számított a párharc esélyesének. A magyar tőröző jól kezdett, 2-1-re vezetett, a folytatásban azonban az ázsiai vívó érvényesítette a papírformát, 3-7-re, majd 4-13-ra alakult az állás, a vége pedig 7-15 lett.
   
Szabados Mosztafa Nagatival vívott, s nem tűnt elérhetetlennek számára a győzelem. Az asszó elején azonban minden eldőlt, a magyar tőröző 0-6-nál adta az első tust. Lassan mozgott, kevés ötlettel vívott, így a későbbiekben is inkább az történt a páston, amit az egyiptomi elképzelt. 2-11 után Szabadosnak akadt ugyan néhány jó akciója, de Nagati így is magabiztosan nyert (7-15).   
   
Szabados 38., Mazza 51., a selejtezőben búcsúzó Berjozkin Anton és Bíró Péter pedig 87., illetve 112. lett.
   
"Az elmúlt időszak eredményei alapján azt lehet mondani, hogy kicsit előreléptünk, de az itteni szereplés nagyon gyenge volt – kezdte értékelését Szlovenszky István szakágvezető. – A selejtezőben Bíró Péter, a táblán Szabados Gábor blokkolt le. Utóbbit nyilván megzavarta, hogy az asszóvezető a mérkőzése előtt kifogásolta a laméja méretét, de ez sem lehet magyarázat arra a passzivitásra, amit láthattunk tőle. Csapatban a tizenkettő közé kerülés már jó eredmény, ennél előbbi pozíció pedig csoda lenne".     

MTI