Vívó-vb, női párbajtőr: kiestek a magyarok – Nyilatkozatokkal

vivas.jpg

Hormay Adrien után Nagy Tímea, Szász Emese és Mincza-Nébald Ildikó is búcsúzott a szentpétervári vívó-világbajnokság női párbajtőr versenyétől, így a legjobb tizenhat közé – meglepetésre – egyetlen magyar sem került be.

    Először Szász lépett pástra a román Loredana Iordachioiu ellen, és hamar kiderült, hogy nagyon meg kell küzdenie a továbblépésért. Riválisa öt találattal elhúzott (5-10), innen pedig már az is bravúr volt, hogy Szász felzárkózott és néhány másodperccel a vége előtt 12-13-ról egyenlített. A ráadásra a román párbajtőröző volt a kedvezményezett, de nem kellett kivívni az egy percet, Iordachioiu eredményes akcióval fejezte be az asszót.
    "Jobb lett volna, ha simán kikapok 5-10 után, mert így különösen rossz veszteni. Ezzel a román lánnyal egyébként szinte mindig egy-egy találatnyi különbséggel vívok, legutóbb sikerült megvernem őt. Szellemileg és fizikailag is nagyon fárasztó volt ez az asszó" – mondta Szász.
    Ugyanezen a páston Mincza-Nébald következett a holland Sonja Tol ellenében, ezen az ágon a következő körben akár két magyar is vívhatott volna egymással. Szász vereségével azonban már csak Mincza sikeréért lehetett szorítani, de az is elmaradt. A magas holland távolról igyekezett szurkálni, Mincza 8-9-nél ki is kiabált a magyar tábornak: "nem tudom kivédeni, mert mindig csak úgy odakap". Ezzel együtt kiegyenlített volt a küzdelem, 13-13 után viszont kétszer a holland szúrása ült.
    "Valahogy nem voltam igazán formában. Nemcsak ma, hanem a selejtezőben sem. Sokat dolgoztunk a felkészülés során, nekem talán több regenerálódásra lett volna szükségem. A holland lányt sehogy sem éreztem, kipróbáltam ellene sok mindent, de semmi sem jött be. Ami az olimpiai kilátásokat illeti, ez az eredmény nagyon rossz. Össze kell majd számolni, hogy ha nagyon jól szerepelek is a hátra lévő kvalifikációs versenyeken, akkor is van-e egyáltalán esélyem" – fogalmazott Mincza-Nébald. 
    A kétszeres olimpiai bajnok, címvédő Nagynak a lett Julija Vansovicát kellett volna legyőznie, erre előzetesen minden esélye meg is volt, ellenfele azonban türelmesen és pontosan vívott, így a magyar párbajtőröző nem tudott meglépni. Sőt, 7-8-nál neki kellett egyenlítenie, hogy hosszabbítás következzen. Ebben a lett volt a kedvezményezett. Nagy kezdeményezőként lépett fel, elindított egy akciót, kitörése azonban rövid volt, a visszaszúrás pedig eltalálta őt.
    "Összetalálkoztam egy vívóval, aki ma jobb volt nálam. Pedig jó formában voltam, még reggel is úgy éreztem, hogy menni fog. Ha nem is aranyra, éremre azért számítottam. Amennyiben nem jönne össze az olimpiai kvalifikáció, lehetne mondani, hogy egy banánhéjon csúsztam el, de nem mondom, nem szabad banánhéjnak lennie. Ha nem sikerül, annak én vagyok az oka, mindent megkaptam a felkészülés során. Ameddig meg nem húzzák a vonalat, én küzdeni fogok" – összegzett Nagy.
    A korai búcsú már csak azért is kellemetlen a magyarok számára, mert a világbajnokságon hármas szorzóval számolják az olimpiai kvalifikációs pontokat, vagyis az itteni hiányt nehéz lesz pótolni.
    "Nagyon nehéz érzelmek nélkül beszélni arról, ami történt, pedig úgy kellene – kezdte értékelését Kulcsár Győző szövetségi kapitány. – A világbajnokság előtti sajtótájékoztatón mondtam, hogy szívem mélyén mindegyik versenyben várok egy érmet. Ez a vágyam most sérült, és nem is kicsit. A legrémesebb álmomban sem gondoltam, hogy nem lesz versenyzőnk a 16 között. Nem menti a teljesítményt az sem, hogy egy-egy tusokkal kaptunk ki, mert ezen a szinten nem szabadna ilyen helyzetbe kerülni. Nem a versenyzőkben keresem a hibát, ők megcsinálták, amit mondtam. Várjuk azért meg a csapatversenyt, bízom a lányokban, hogy összekapják magukat. Az mindenesetre igaz, hogy az olimpiai kvalifikáció plussz terhet rakott azok vállára, akik már most kedvező helyzetbe kerülhettek volna. Kiestek a magyarok, valamint hamar búcsúzott, Flessel, Király, Duplitzer, Bokel, Branza és még nem is néztem át alaposan a táblát. Nagy Timi sem tudott élni a lehetőséggel, hogy jelentősen előrébb lépjen. A lett lányt mindenképpen le kellett volna győzni, erre nincs mentség."  
    Eredmények:
    a 32 között:
Loredana Iordachioiu (román)-Szász Emese 14-13
Sonja Tol (holland)-Mincza-Nébald Ildikó 15-13
Julija Vansovica (lett)-Nagy Tímea 9-8
    korábban:
    a 64 között:
Szász-Sin A Lam (dél-koreai) 15-11
Mincza-Nébald – Imke Duplitzer (német) 15-12
Nagy-Olena Krivicka (ukrán) 13-9
Cristiana Cascioli (olasz)-Hormay Adrien 15-12

MTI