Vizes vb – A Kemény-csapat kilencgólos győzelemmel nyitott

 Meggyőzően könnyed és nyugodt játékkal, a Kanada felett aratott 9 gólos, hétfői matinés győzelemmel kezdte meg szereplését a római vizes világbajnokságon a magyar férfi vízilabda-válogatott.

vizilabda_valogatott.jpg

 Eredmény:
          férfi vízilabda, 1. forduló, A csoport:
Magyarország-Kanada 15-6 (4-1, 4-1, 5-3, 2-1)
———————————————————  
a magyar góldobók: Biros 3, Hosnyánszky, Kiss G., Kis G., Madaras, Varga II. Zs. 2-2, Varga Dániel, Varga Dénes 1-1

A bemutatkozáshoz kellemesebb riválist keresve se nagyon lelhetett volna Kanada nemzeti együttesénél Kemény Dénes olimpiai bajnoki címvédő, bár időközben részben átalakult csapata. Az észak-amerikaiak a világpóló középmezőnyének alsó régiójához tartoznak, akik ellen a formacsiszolásra kiválóan alkalmas, edzőmeccs jellegű  gyakorlóórát- tarthatott a magyar válogatott, mely aktuális római ellenfelét 12-3-ra verte a tavalyi, pekingi ötkarikás játékokon.
   
Varga Dániel már az első támadásból betalált, s ez afféle jeladás is volt, mert innentől kezdve sorozatban hullottak a magyar gólok, ráadásul nemcsak mennyiségileg, de a minőséget tekintve is rendben volt a magyar  találékonyság-. Például mindjárt az elején a tetszetősség követelményének is bőséggel eleget tett a háromszoros olimpiai bajnok csapatkapitány, Biros Péter pattintása (2-0), vagy Varga II. Zsolt lefordulásos közeli találata (4-1).
   
A második játékrészben akkor hördülhetett fel az amúgy erősen foghíjas lelátó népe, amikor a pekingi bajnokok egyike, Hosnyánszky Norbert egészen bravúrosan, úgy a félpályáról (!) ejtett a kanadai kapuba (7-2), bár közvetlenül előtte Biros is így cselekedett – igaz, ő jóval közelebbről.
   
A nagyszünetet követően a válogatott másik háromszoros olimpiai aranyérmese, Kiss Gergely balkezes bombája minősült különösen mutatósnak (11-3), míg Kis Gábor alakítása a klasszikus magyar centerezés legszebb hagyományait elevenítette fel (13-5).
    Szépségdíjas gólokból kijutott a zárónegyedben is, a  tíz közte- állapot létrejöttekor például Madaras Norbert vágta be igen messziről a bal alsó sarokba a labdát, szépségdíjas kapufás gólt szerezve (15-5).
   
A vége 15-6 lett, amivel az eddigi egymás elleni összecsapások sora jubileumi állomáshoz érkezett: a 25. találkozón is – akár csak az előző 24-en – a magyar válogatott győzött.
   
A Kemény-legénység második csoportmeccsét szerdán (18:20 ó) Németország együttesével játssza.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.