Vizes vb – Gyárfás Tamás a FINA végrehajtó bizottságában

gyarfas_tamas.jpg

Gyárfás Tamást beválasztották a vizessportok nemzetközi szövetsége (FINA) végrehajtó bizottságába.

Erről a sportvezető tájékoztatta pénteken az MTI-t Rómából.
   
A magyar szövetség elnökét tavaly az európai szövetség (LEN) alelnökévé választották. A LEN zürichi kongresszusán egyben döntött arról is, hogy a FINA végrehajtó bizottságában kik képviseljék Európát, s Gyárfás is bizalmat kapott. Az akkori vesztesek időközben kiderítették, hogy a FINA-kongresszus hivatott a választásra, azaz nem kötelező ratifikálni a zürichi voksolás eredményét, ezért került sor most újabb választásra.
   
Gyárfás Tamás végül a harmadik legtöbb szavazatot gyűjtve – a FINA új alelnöke, Nory Kruchten és új főtitkára, Paolo Barelli mögött -, a többieket nagy fölénnyel megelőzve vált a Büro tagjává. Az úszósportban ilyen magas tisztséget utoljára Rajki Béla töltött be, még 1968-ban.
   
"Köszönöm mindenkinek, aki segített ebben a nagyszerű sportdiplomáciai sikerben – de most tényleg az a legfontosabb, hogy Cseh Laci visszanyerje az erejét, és jövő héten megmutassa, hogy a világ legjobbjai közé tartozik" – mondta a kongresszust követően Gyárfás Tamás.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.