Vizes vb: Kiemelt helyszín lesz Szeged

Kiemelt helyszíne lesz az idén Magyarországon sorra kerülő vizes-világbajnokságnak Szeged, ahol a vízilabdatorna csoportmeccsein túl a kieséses szakasz egyes mérkőzéseire, valamint helyosztókra is sor kerül – hangzott el csütörtökön, Botka László polgármester és Vári Attila vízilabda-szövetségi elnök közös sajtótájékoztatóján.

Fotó: mvlsz.hu / archív

A városvezető és a sportági szövetség irányítója a waterpolo.hu weboldal beszámolója szerint Szegeden folytatott munkamegbeszélést, majd ezt követően a polgármester bejelentette, hogy a Tisza-parti város kiemelt helyszíne lesz a vb-nek.

“A hivatalos döntés után, de még a hivatalos bejelentés előtt kaptam a megkeresést, hogy Szeged potenciális helyszíne legyen a világbajnokságnak. Rögvest kifejeztem egyrészt az örömömet, másrészt a teljes támogatásomat, hiszen Szeged a vizek városa. Óriási hagyománya van városunkban mind az úszásnak, mind a vízilabdának, több ezer gyermek sportol egyesületeinkben” – mondta Botka László, és hangsúlyozta, a településen minden feltétel adott a vb sikeres megrendezéséhez: a tavaly átadott – 16 milliárd forintos kormányzati forrásból épült – Tiszavirág uszoda világszínvonalú, mindemellett kiváló a város tömegközlekedése, szállodai és szálláskapacitása.

A polgármester úgy fogalmazott “világcsúcskísérlet Magyarország és Szeged részéről egyaránt, hogy néhány hónap alatt megszervezze az eseményt”.

Vári Attila azt mondta, Szeged azért lesz kiemelt helyszín, mert a városban nem kizárólag az infrastrukturális feltételek adottak, hanem a helyi szervezőbizottságban tevékenykedők szakmai felkészültsége is.

“Nagyon kevés az idő, komoly menetelés előtt állunk” – jelentette ki a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, hozzátéve, hogy a vb szempontjából kedvező Szeged földrajzi elhelyezkedése is.

Magyarország azután jutott a lehetőséghez, hogy az 2022-re halasztott vb-t Fukuoka idén sem tudta megrendezni a koronavírus-járvány miatt, s kérte az újabb halasztást. A nemzetközi szövetség (FINA) február 1-jén megerősítette, hogy Fukuokában 2022. május 13-29. helyett 2023. július 14-30-án bonyolítják le a vb-t, egy héttel később pedig bejelentette, hogy idén is lesz világbajnokság, s azt Budapesten tartják június 18. és július 3. között.

A magyar szövetség ezután sajtótájékoztatón közölte, hogy a világ legjobb úszóinak, műúszóinak, műugróinak és vízilabdázóinak versenyeit csak a már meglévő helyszíneken rendezik, s a vízilabdatorna egyes meccseire a fővároson kívül, Debrecenben, Szegeden és Sopronban kerül sor.

(MTI-vizipolo.hu)