Az Európa-bajnokság előtti egyik legfontosabb mérkőzését csütörtökön, Szolnokon vívja a magyar férfi vízilabda-válogatott a németek ellen – jelentette be az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón Szalay Ferenc, a város polgármestere és Csepeli Lajos, a főszponzor Coop Hungary Zrt. elnöke.
Szalay Ferenc elöljáróban úgy fogalmazott: a találkozó, illetve a kísérő programok összessége a nyár egyik legjelentősebb szolnoki sporteseményévé avatják a válogatott fellépését.
A vezető emlékeztetett: 2009-ben új medencével bővült a városban a tiszaligeti uszoda, s már akkor, a beruházás átadása alkalmából szerettek volna egy hírverő nemzetközi meccset szervezni. S bár ezt a szándékot csak most sikerül valóra váltani, a program mit sem veszít jelentőségéből.
Hozzátette: az infrastrukturális fejlesztésekkel párhuzamosan a helyi ob I-es vízilabdacsapat is jó irányba halad afelé, hogy ismét visszaküzdje magát a sportág élvonalába
"Ez a gárda a következő idényben akár a négybe jutást is megcélozhatja" – mondta Szalay Ferenc.
A csütörtöki összecsapásról szólva Csepeli Lajos arról beszélt, hogy szerinte komoly presztízscsata várható Szolnokon. "A múlt heti, siracusai tornát megelőzően 15 éve nem kaptunk ki a németektől és ismerve a szövetségi kapitányt, meggyőződésem, hogy a fiúk ezúttal úgy fognak medencébe szállni: ilyen vereség rövid időn belül kétszer egymás után nem fordulhat elő" – magyarázta az elnök, aki hozzátette: ma már egyébként sincsenek tétnélküli meccsek a válogatott számára, hiszen a londoni olimpiára készülve a csapat minden tagjának folyamatosan bizonyítania kell.
Csepeli Lajos utalt arra is, hogy a Coop vállalatcsoport a Magyar Olimpiai Csapat arany fokozatú támogatójaként kiemelten kezeli a vízilabda ügyét. A válogatotthoz fűződő személyes kapcsolatok erejét és értékét az is mutatja, hogy Kemény Dénes szövetségi kapitány vállalta a cég jelenleg bejegyzés alatt álló, új jótékonysági szervezetének kuratóriumi elnöki tisztét.
A Coop Segély Alapítvány idén szeptember végéig várhatóan mintegy 100 millió forintot gyűjt össze a hazai árvízkárosultak javára – jelentette be az üzletember.
A tájékoztatón a sportági szövetséget Babarczy Roland szakfelügyelő képviselte. A szolnoki kötődésű mesteredző hangsúlyozta: Magyarországon egyedülálló az a szolnoki példa, mely szerint a helyi vízilabdázók önálló medencével rendelkeznek. Ezt a feltételt valamennyi élvonalbeli csapat számára biztosítani kellene – fogalmazott, jelezve: a mérkőzések nézőszámát kísérőprogramokkal lehetne növelni.
A válogatott szicíliai szereplését értékelve újságírói kérdésekre válaszolva kifejtette: a végeredmény nem, ám a hibák figyelmeztetőek. A kapusok gyengélkedésére utal, hogy a csapat sok gólt kapott és a többiek között is alig akadt, aki képességeinek megfelelő, vagy afeletti teljesítményt nyújtott. Hozzátette: a fiatalok még nem tudják pótolni az elmúlt három olimpia aranykovácsait és kiélezett helyzetekben "hátukra venni" az együttest. Emellett a sorozatos sérülések miatt Kemény Dénesnek jelenleg valóban akadnak centerproblémái – erősítette meg Babarczy Roland, aki úgy vélte: Bárány Attilával egy stabil átlagteljesítményű, megbízható játékos csatlakozik a kerethez.