Ahogy az szinte az összes világversenyen, s többnyire annak legvégső fázisában lenni szokott, a spanyolországi Európa-bajnokságon is szembekerül egymással a magyar és a szerb férfi vízilabda-válogatott.
Kivételesen nem a döntőben találkoznak, hanem egy lépéssel előbb, már péntek estére (21 ó), a legjobb négy között. Azért, mert amíg a déli szomszédok csapata megnyerte csoportja küzdelmeit, Benedek Tiborék saját hatosukban – egy másik délszáv alakulattól, a montenegróitól elszenvedett vereség nyomán – csak a második helyre futottak be.
"Bivalyerős csapat a szerbeké, igaz, a miénk is" – mondta az esélyeket latolgatva Kemény Dénes együttesének egyik kétszeres olimpiai bajnok tagja, Kiss Gergely, aki sok nagy csatát megélt már az örök riválissal szemben. "Tele van a válogatottjuk világsztárokkal, biztos, hogy most is nagyon nagy és igen nehéz meccset vívunk majd velük. Talán jobb is, hogy ezúttal nem a döntőben, hanem már az elődöntőben összeakadtunk velük. Nyílt ütközet lesz, jó lenne, meg éppenséggel ideje is végre nyernünk ellenük."
A teljes egymás elleni mérleg jelentős magyar fölényt mutat, az utóbbi négy év viszont egyértelmű szerb dominanciáról árulkodik. Nevezetesen az 1933-as, első mérkőzés óta – a jogelőd jugoszlávokat is idevéve – összesen 150 alkalommal randevúzott a medencében a két válogatott, s a statisztika 30 döntetlen mellett 76 magyar győzelmet rögzít 44 vereséggel szemben. Csakhogy a legújabbkori adatokat szemrevételezve már elszomorító a helyzet, hiszen a Kemény-legénység utoljára a 2004-es, athéni nyári játékok fináléjában tudott nyerni, jelesül 8-7-re. Azóta viszont mind a hat – benne öt világversenyes döntőben játszott – mérkőzésen a szerbek diadalmaskodtak. A 2005-ös, montreali világbajnokság aranymeccsén 8-7-re, a 2006-os Világliga – belgrádi – csoporttalálkozóján ugyancsak 8-7-re, az ottani döntőben (igaz, egy magyar "csikócsapattal" szemben) 16-6-ra, az az évi, budapesti (!) Világkupa-fináléban, hosszabbítás után 10-9-re, a szintén 2006-os, szeptemberi, belgrádi Európa-bajnokság döntőjében 9-8-ra, végül 2007 augusztusában, a berlini Világliga-döntőben 9-6-ra.
A párharc győztese az aranyéremért szállhat vízbe vasárnap este, a vesztes (csak…) a bronzéremért. Tehát a tét annyiból nagyobb, hogy amelyik gárda kikap, a "szokásos" ezüstös pozíció helyett egy árnyalatnyival hátrébb kerül, jóllehet olimpia-központú megközelítésben az Eb-n szerzett harmadik hely – ahogyan az első vagy a második is – eltörpül a majdani, pekingi ötkarikás végeredményhez képest. Ám mégiscsak számít, ha másért nem, hát a presztízs miatt, mindkét oldalon van-lehet annak súlya a kínai fővárosban, hogy Málagában melyik gárdának sikerült felülkerekednie a másikon.
MTI
