Vízilabda, LEN kupa: Minimális Domino hátrány

Egygólos vereséget szenvedett a Domino-Honvéd a Szintez Kazany otthonában a férfi vízilabda LEN-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.

vizilabda.jpg

A magyar csapat 9-8-ra kapott ki, azaz minden esélye megvan arra, hogy a visszavágón kiharcolja a továbbjutást.

Végre sikerült lejátszani a Szintez Kazany-Domino-Honvéd férfi vízilabda LEN-kupa-negyeddöntő első felvonását. A magyar együttes kétszer próbált meg eddig elutazni Oroszországba, de január közepi próbálkozásai a zord időjárási körülmények miatt meghiúsultak.

Kazanyban ezúttal is rendkívül hideg időjárás fogadta a budapesti csapatot, no meg egy igen elszánt orosz ellenfél, amely végül egygólos, azaz egyáltalán nem ledolgozhatatlan előnyt szerzett az itthoni visszavágóra.

Az oroszok végül 9-8-ra nyerték meg a negyeddöntő első mérkőzését.
A Honvéd és az egész mezőny legjobbja a találkozón öt gólig jutó Szivós Márton volt, aki szinte egymaga tartotta a lépést a hazai gárdával.

A mérkőzés elején mindkét fél sikeresen bénította le riválisa támadójátékát. Az első félidőben mindössze három-három gólt termeltek a csapatok, a nagyszünet után aztán megléptek az oroszok.

Már 9-6-ra is vezetett a Kazany, és félő volt, hogy tetemes hátrányt szed össze az első meccsen a Honvéd.

A Domino azonban megállt a lejtőn, és két gólt szerezve – természetesen mindkettőt Szivós vállalta – teljesen nyílttá tette a továbbjutás kérdését.

Vad Lajos:
– Nagyon jó csapat a Kazany, erősek és okosan játsszanak. Az eredményt nézve kedvező helyzetben vagyunk. A mérkőzés végén is tudtunk még két gólt lőni, ennek érdekében hihetetlen energiákat mozgósított a csapat. Több ilyen hőfokú meccset kellene játszanunk. Nem lehetek elégedetlen.-

Eredmény:
LEN kupa negyeddöntő, 1 mérkőzés
SZINTEZ KAZANY (orosz)-DOMINO-HONVÉD 9-8 (2-1, 1-2, 3-2, 3-3), Kazany 600 néző. V: Sztavropulosz (görög), Brguljan (montenegrói)
KAZANY: Dudkin – Baszik, Katkov 1, Evdokimov, Szavics 2, Belofasztov, Fatakhutdinov, Dokucsajev 1, Akszenov 3, Zakirov, Elizarov 2, Schertwitis
HONVÉD: Gergely I. – Vári, Székely, Iosep, Molnár, Bátori 1, Szivós 5. Cs: Paján 1, Gergely M., Vindisch 1, Matajsz, Jansik
Gól – emberelőnyből: 10/5, ill. 5/3 Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1

www.nso.hu

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.