A magyar kézilabdázás tele van érdekes egyéniségekkel. Vannak, akikről visszavonulásuk után csak véletlenül lehet egy-egy rövid információt hallani, mások viszont gondoskodnak arról, hogy nevük ne kerüljön feledésbe.
Vura József (fotó: jochapress)
Az előbbiek népes táborát egyértelműen erősíti a Győrben élő Vura József. A kitűnő baloldali átlövő (aki pechére a világklasszis Kovács Péterrel egyidős, így be kellett érnie 20 válogatottbeli szerepléssel) visszavonulását követően az edzői pályára lépett, s bár ott is ért el több, mint figyelemre méltó részsikereket, róla szinte semmit nem lehet tudni. Vura Józsefet Győr-Újvárosban lévő otthonában sikerült meglátogatnom.
– Érdekes az élet, ki gondolta volna, hogy Dunaújvárosból éppen Győrben kötök ki és ma már itt érzem magamat otthonosnak – elevenítette fel gyerekkori éveire célozva a változást a házigazda. – A magyar acél városában születtem ugyanis 1955-ben és 1964-ben ért először a sporttal kapcsolatos „kísértés”. A Vasvári Pál Általános Iskolában ekkor tartottak több sportágban – atlétikára, labdarúgásra és kézilabdára határozottan emlékezem – toborzót, ahol engem a kézilabdások közé jelöltek. Előzőleg fogalmam sem volt arról, mi is az a kézilabda, viszont hamar megtetszett a dolog, amiben komoly része volt Matéz Tivadarnak, akinek személyére, szaktudására épült a Dunaújvárosi Kohászban a kézilabdás gyerekek foglalkoztatása.
– Ahogy lépkedett mind feljebb, egyre jobban ment a játék. Edzői közül kinek tulajdonít ebben a fejlődésben komoly szerepet?
– Ha valakit, hát Komáromi Ákost mindenképpen ki kell emelnem. Ő, amikor Dunaújvárosba költözött, 1973-ban Hack Ferenctől vette át a megyei bajnokságból akkor az NB II-be feljutott együttest, melynek én is tagja voltam. Tényleg nagyon keményen és sokoldalúan dolgozott, és az eredmény nem is maradt el.
Komáromi Ákos
– Ez a felfelé ívelő tendencia például az Ön fejlődésében is megnyilvánult, hiszen amikor 1975-ben bevonult, az akkor NB I-es csapatot működtető székesfehérvári Honvéd Szondi SE is igényt tartott Vura Józsefre.
– Az az 1977-ig ott töltött két év nagyon hasznos volt a fejlődésemet illetően. Kiss Szilárd irányítása mellett olyan játékosokkal szerepelhettem együtt, mint Kontra Zsolt, Páll Árpád, Bartalos Béla, Vincze Gyula, Madár Imre és mások. 1978-ban mentem vissza Dunaújvárosba, mert ekkor még erősen dolgozott bennem a klubszeretet.
– Ezért is váltott meglehetősen későn klubot?
– Jócskán benne volt a hazai pályához való ragaszkodásom abban, hogy csak 1982 végén mentem át Győrbe, ahol akkor Árva Csaba volt az edző, majd őt követte az eredményekben gazdag Joósz Atila. A legnagyobb sikerem játékosként talán a Győri ETO 1985/86-ban megnyert IHF-Kupa győzelme volt, de a döntőben sajnos nem játszhattam sérülésem miatt. A szezont követően vissza is vonultam.
– Hogy azonnal edzőként folytassa…
– Az ifi csapatokat kaptam meg, de Szaló Tibor vezetőedzőnk mellett is dolgozhattam. Szép időszak volt ez, hiszen a Győri ETO három, egymást követő évben is meg tudta nyerni a bajnokságot. Az utolsó évben Tibor tüdőembóliával kórházba került, így a bajnokságot már vezetőedzőként fejezhettem be.
– A hármas nyerő sorozatot követően hullámzóan alakult az élete.
– Jöttem, mentem, folytonos vándorlás volt az életem. Közben fél évet Ausztriában is játszottam, Krems városának csapatában. Később az akkor Graboplast nevet viselt győri nőknél az utolsó évben az EHF Kupa döntőjéig jutottunk. Vácon is megfordultam, ahol a Magyar Kupában elért 3. helyem számít a legjobb részeredménynek. Arra büszke vagyok, hogy Görbicz Anita az én időm alatt lett NB I-es játékos, én küldtem fel először a pályára. Fehérvár sem maradt ki a körútból, majd hatéves, győri szolgálattal köszöntem el az ETO-tól.
– Ekkor jött az utolsó állomás.
– Szép éveket töltöttem el az utánpótlás nevelésében Mosonmagyaróváron, s talán még most is ott lennék, ha nem veszik el tőlem az utolsó leány csapatomat, akikkel nagyon szívesen foglalkoztam volna tovább, de a klubvezetőség a feladásos rendszert favorizálta. Ha már ezt az utolsó csapatomat le kellett adnom, akkor nem kezdtem újabb korosztállyal, hanem 2021-ben inkább eljöttem nyugdíjba.
– Visszatekintve hosszú pályafutására, mit tartana mindenképpen fontosnak vagy érdekesnek megemlíteni?
– Azt feltétlenül el kívánom mondani, hogy annak idején mennyire más világ volt. Értem például húsz pár tornacipőt adtak a győriek az újvárosiaknak…Ami pedig az edzői időszakot illeti, Komáromi Ákos neve kívánkozik kiemelésre, akitől különösen sokat tanulhattam, de Kiss Szilárdot és Németh Andrást is említhetem. Általánosságban pedig azt mondanám, hogy minden nehézség ellenére örömmel végeztem az edzői feladatokat. Mindig igyekeztem a figurális játékot oktatni, ehhez persze gyors csapatokra volt szükségem. Mivel utánpótlás vonalon több időt töltöttem el, mint a felnőtteknél, így róluk azt mondanám: a lányoknak többet lehetett átadni, mint a fiúknak.
– Az utóbbi egy évben szabadidő-milliomos lett. Mivel tölti az idejét?
– Az egyetlen fiunk 33 éves, házasságából néhány hete született a kis unokánk. Számunkra természetes, hogy máris minden körülötte forog. Mivel a feleségem jóval fiatalabb, mint én, így a délelőttöket egyedül töltöm. A ház körül azért mindig van tennivaló. A nyári hónapokban pedig egy nagyon kellemes, fedett teraszunk alatt szeretek hűsölni. Évente legalább kétszer sort kerítek egy nagy pecázásra, más különösebb passzióm nincsen. Ami a kézilabdát illeti, meccsre csak nagyon ritkán megyek, de a tévében követem az eseményeket.
(MKSZ / Jocha Károly)
Post Views: 16
