Walcott ultimatumot kapott

image

Theo Walcott szerződése a szezon végén lejar, így ha az Arsenal nem tud eleget tenni a jatékos igényeinek, akkor könnyen lehet, hogy az angol középpalyas szabadon igazolhatóva valik. Természetesen a londoni csapat menedzsere, Arsene Wenger szeretné megtartani a valogatott középpalyast, de nem mindenaron.
Theo Walcott még 2006-ban, mindössze 16 évesen, a Southamptontól igazolt a londoni egyesülethez 12 millió fontért cserébe. A tamadó szerződéséből mar csak egy év van hatra, így a vezetőség mar most megegyezne a jatékossal.
A folyamat meggyorsítasa érdekében Arsene Wenger gyakorlatilag ultimatumot adott a tamadó középpalyasnak, miszerint két hónapja van arra, hogy alaírjon az egyesülethez, különben eladjak.
A francia szakember természetesen nem szívesen valna meg a fiatal tehetségtől, de brit foci hírek szerint nem marad mas valasztasa, hiszen a futballista igénye a fizetését illetően nagyban eltér a klub altal felajanlott összegtől.
„Bízom benne, hogy két hónapon belül megoldjuk a helyzetet. Minél tovabb húzódik ez az ügy, annal nehezebb helyzetben talalhatjuk magunkat” – vélekedett Wenger. „Az, hogy Walcott mostanaban nem jatszik, egyaltalan nem függ össze a szerződése körül kialakult helyzettel. Koscielny sem kapott mostanaban sok lehetőséget, pedig nemrégiben újította meg a kontraktusat. Jelen pillanatban elégedett vagyok a csapatom teljesítményével, ennyire egyszerű az egész.”
A futballista alaírhatna egy előszerződést egy masik csapattal, ami megakadalyozhatna, hogy szabadon igazolható legyen a szezont követően, de ehhez megint csak mindkét fél beleegyezése szükséges.
„A klub és a csapat igényeitől függ az egész. Azt gondolom, hogy nem volna idealis, de jelen pillanatban talan megengedhetjük magunknak, hogy kivarjuk a szerződése végét” – jelezte ezzel a 62 esztendős szakember, hogy nem dőlne össze a vilag, ha a jatékos és a klub útjai elvalnanak.
Amikor Wenger a Southampton elleni mérkőzésen a 77. percben lecserélte Walcottot, a szurkolók hangot adtak vegyes érzéseiknek, ami nagyrészt a jatékos szerződése körül kialakult helyzetnek volt köszönhető.
„Természetes, hogy a szurkolók hűséget és hosszú tavú megallapodast szeretnének, de nem hagyhatjuk, hogy ez az ügy hatassal legyen a csapatra” – zarta mondandójat a francia szakember.
Vasarnap az Arsenal a Manchester City vendége lesz a Premier League-ben. A bet365 online fogadas piacan fellelhető oddsok alapjan a hazaiak szamítanak a talalkozó esélyeseinek.
Herczeg R. – Xlsport.hu