Willie McStay: A magyar játékosok az érzelmeik rabjai: hol a csúcson, hol a mélyben járnak.

william_mcstay.jpg

Willie McStay remekül érzi magát Magyarországon, és reméli, hogy az első, jól sikerült félévét követően a tavasszal valamelyik trófeát is az Újpest vitrinjébe teheti. A skót vezetőedző az egyik szigetországi fociblognak mondta el érzéseit magyarországi munkájával kapcsolatban, kiemelve, hogy első meccsén, a Steaua ellen 27 ezren figyelték csapatát, miközben segítőjével, Joe McBride-dal arról beszéltek, hogy legutóbb egy egyetemi csapatnál, nézők nélkül vezényeltek együtt.

A "legelőtől" a Ghencea Stadionig

Willie McStay valósággal megtáltosodott az érzéstől, hogy hosszú idő után ismét felnőttcsapat kispadján kapott munkát. A skót tréner a Celtic utánpótlásában végezett feladatát is élvezte, de mint elmondta, semmihez sem hasonlítható érzés hétről hétre a kihívásokkal szembenézni.

– A vezetőedzői munka valóságos adrenalin-löket, a megvalósulás semmihez nem hasonlítható érzete. Ha győzök, ha veszítek, a felelősség az enyém, edzőként át kell vinnem az általam képviselt üzenetet, szellemiséget a játékosaimnak. Felpörgetett az Újpestnél adódott lehetőség, remélem a nagy kihívás leküzdésének eredményeként sikeres szezont zárunk majd a csapatommal – összegezte az eddigi hónapok érzéseit Willie McStay az egyik glasgow-i fociblognak.

McStay szerint nagy feladat az, hogy egy olyan csapatnál kell alkotnia, amelynek az utóbbi évtizedben nem jutott bajnoki trófea, ugyanakkor múltja miatt rengeteg szurkoló várja, hogy végre megtörjön a jég. McStay-nek több emlékezetes pillanat is eszébe jutott a nyár óta eltelt időszakából, így például az első mérkőzése a lilák kispadján.

– Az Újpest 11 éve nem nyert a bajnokságban, most viszont három sorozatban is versenyben vagyunk a végső győzelemért, fantasztikus lenne, ha épp velem sikerülne a csapatnak nyernie valamit. Szenzációs hat hónap áll mögöttem. Emlékszem az első mérkőzésemen, a Steaua Bukarest pályáján 27 ezer ember előtt játszottunk. Miközben sétáltunk be a pályára, Joe McBride-dal arról beszéltünk, hogy legutóbb egy egyetemi csapatnál dolgoztunk együtt, ahol soha nem voltak nézők.

Hogyan fusson be egy skót Magyarországon?

McStay úgy véli, hogy bár eleinte voltak kétkedők Magyarországon, mára sikerült elfogadtatnia magát a kollégáival és a médiával is, amelyhez nagymértékben hozzájárult a legnagyobb rivális legyőzése is.

– Kezdetben a média és a magyarországi edzők is szkeptikusan fogadták az érkezésemet. Mostanra a magyarországi sajtó képviselőivel jó viszonyt alakítottam ki, úgy látom, tetszik nekik az, hogy egy-egy vereség után is vállalom a megjelenést és az őszinte beszédet. Az edzők is elismerik a munkámat: természetes, hogy az elején kételkedtek, és jobban szerették volna, ha egy magyar szakember ül az Újpest kispadján. Az ő meggyőzésük is nagy feladat volt, de a Ferencváros legyőzése után ők és a szurkolók is elfogadtak – nyilatkozta a skót vezetőedző.

A brit szakvezető másik nagy feladata természetesen az volt, hogy a játékosaival is egyértelműsítse, ő a főnök, akire azonban lehet számítani a bajban. McStay szerint a magyar futballisták igen emocionális alkatúak, akikkel azonban hamar megtalálta a közös hangot.

– Újpesten nagyszerű a csapatszellem. A magyar játékosok az érzelmeik rabjai: hol a csúcson, hol a mélyben járnak. Bár általában az első kapott gólnál, hátrányba kerülve elveszítik a meccset is, nálunk más a helyzet: kilenc találkozónkon kellett hátrányból felállnunk és hét meccsünket ezek közül meg is nyertünk! Persze ne gondoljon senki csodára, ezek az eredmények a keményen elvégezett munka és a a játékosok hitének gyümölcsei. Ha nincs meg a taktika, az erőnlét és a precíz felkészülés, nem érhetsz el semmit a pályán – tette hozzá McStay.

XLsport –
Forrás: www.hajralilak.hu