Wirtmann: Ez most tényleg kemény lesz

image Négy első és egy második helyezés után a biztos pontszerzés a célja Wirtmann Ferencnek és Barna Györgynek, idei hatodik Historic CEZ-futamukon, az Alpi Orientali Ralin. Az Észak-Olaszországban megrendezett verseny egyben Historic Európa-bajnoki, illetve olasz bajnoki futam is.

Mivel Olaszország a historic rali egyik fellegvára, a nemzeti bajnokságuk mezőnye gyakran erősebb az Eb-énél is. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott magyar páros ezért a biztos pontszerzést tartja szem előtt, és lehetőség szerint növelni szeretnék 24 pontos előnyüket a CEZ Historic-ralibajnokság élén.

„Túl vagyunk a pályabejáráson és a gépátvételen” – mesélte Wirtmann Ferenc. „A mezőny nagyon erős. Nyolcan vagyunk a kategóriánkban, a csoportunkban pedig olyan sokan, hogy nem is számoltam össze. Ebből a szempontból az idei egyik legnehezebb versenyünk lesz az Alpi Orientali.”

„A pályák tipikus olasz hegyi gyorsaságik: szűkek sok kanyarral. Nagyon észnél kell lenni, mert ahol nem lehet leesni, ott járdaszegélynek, fának, sziklának lehet nekimenni. A helyiek a boltba is ilyen utakon járnak, nem hiszem, hogy a mezőny elejével bárki külföldi fel tudná venni a versenyt. De hát éppen ez a szép ebben a futamban.”

„A bajnokságot elég nagy előnnyel vezetjük, de minden egyes pontra szükségünk lesz, úgyhogy a biztos pontszerzés a célunk, illetve ha már eljöttünk, szeretnénk annyi olaszt megszorongatni, amennyit csak tudunk.”

Az Alpi Orientali Rali hivatalos weboldala:

http://www.rallyalpiorientali.it/sen/

A Wirtmann–Barna kettős 2013-as CEZ-eredményei*:

Rebenland Rali 2. hely

Eger Rali 1. hely

Vltava Rali 1. hely

Saturnus Rali 1. hely

Velenje Rali 1. hely

*CEZ-helyezések

A CEZ Historic-ralibajnokság állása hat futam után:

1. Wirtmann 98

2. Mekler 75

3. Wiegner 51

4. Wagner 50

5. Pasutti 45

6. Jiratko 43

7. Kövesdán 30

8. Valenta 30

A CEZ Historic-ralibajnokság 2013-as naptára:

március 22–23. Rebenland Rali (Ausztria)

április 6–7. Eger Rali (Magyarország)

április 20–21. Vltava Rali (Csehország)

május 10–11. Saturnus Rali (Szlovénia)

június 1–2. Piancavallo Rali (Olaszország)

június 8–9. Velenje Rali (Szlovénia)

szeptember 1. Alpi Orientali (Olaszország)

szeptember 20–21. ARBÖ Rali (Ausztria)

november 8–9. Mecsek Rali (Magyarország)

 A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.