
Marco Wittmannak (24) három évet kellett várnia első DTM-es győzelmére (fotó: DTM Presse)
Forrás: rally.cafeblog.hu
A BMW számára ott kezdődött a 2014-es DTM-szezon, ahol a 2013-as befejeződött: a dobogó tetején. Ezúttal a 24 éves Marco Wittmann jeleskedett, aki saját maga és az RMG csapat első diadalát aratta. Erősen kezdett az Audi is, a Mercedesnek viszont van min elgondolkodnia.
Adrien Tambay (Audi) életében először szerzett pole pozíciót, Marco Wittmann életében először aratott győzelmet a Német Túraautó Bajnokság (DTM) szezonnyitóján, Hockenheimben. A 24 éves német a harmadik körben átvette a vezetést a franciától, és vissza sem nézett többé, csak a visszapillantóba.
,,Két nehéz szezon után végre sikerült, megvan az RMG első győzelme!” – ujjongott Wittmann. ,,Folyton a visszapillantót tükröt lestem, vajon a többiek a nyomomban vannak-e még? Tudtam, hogy a lágyabb gumikon rajtolók gyorsabbak lesznek a végére nálam, de úgy tűnik, elegendő fórt tudtam kiautózni” – mesélte Marco, aki 12,8 másodperccel verte Mattias Ekströmöt és további két másodperccel a végén már kopott gumikon csúszkáló Tambayt.
Az Audi svéd nagymenője csak a 14. rajthelyről vághatott neki a futamnak az új RS5 DTM-mel, de a stratégiája kifizetődött. Ekström a standard (kemény) abroncsokon vágott neki a 42 körös távnak, sokáig a nyolcadik helyen haladt, majd a kerékcseréjét követően, a lágy gumikon úgy szelte át magát a mezőnyön, mint kés a vajon. Öt körrel a leintés előtt ,,Eki” Tambayt is megelőzte, ezzel átvette a második helyet.
Tambay annak ellenére elégedett volt a harmadik hellyel, hogy pályaelhagyás miatt 10 mp-es büntetést kapott a versenybíróságtól. ,,Remek hétvége volt: életem első pole pozíciója után megszereztem a második dobogós helyezésemet a DTM-ben! Ez a siker szép jutalom a srácoknak, akik gyakran az éjszakába nyúlóan dolgoznak. Aligha kezdődhetne ennél jobban a szezon” – mondta az egykori F1-es pilóta, Patrick Tambay fia, aki idénre kétségtelenül beérett. Aki Hockenheimben, egy DTM-futamon ilyen remekül szerepel, az előtt nagy jövő áll.
Pályafutása egyik legerősebb szezonkezdését produkálta az Audi bajnoki címvédő, Mike Rockenfeller is. A Team Phoemix versenyzője – Ekströmhöz hasonlóan – a keményebb gumikon vágott neki a versenynek, csak a vége felé váltott a lágy abroncsokra, ami a 4. helyet eredményezte. ,,Érdekes verseny volt, mert senki sem tudta, mire számítson. A 10. helyet nem mondanám optimális rajtpozíciónak; innen nézve a negyedik hely volt a legtöbb, amit elérhettünk. A verseny előtt eléggé feszültek voltunk, de most már tudjuk, hogy az Audi gyors, bizakodva készülődünk a következő versenyre” – jelentette ki Rocky.
A Mercedes az idény előtti fogadkozások ellenére messze jár attól, ahol tartani szeretne (és illene). Gary Paffett kvalifikáción megszerzett 14. rajthelye (legjobb Mercedes-pilótaként), illetve a második szezonját taposó Pascal Wehrlein versenyen megszerzett 11. helye messze áll a csillagosok elvárásaitól. Ha a stuttgartiak a következő futamon, Oscherslebenben sem javítanak érzékelhetően a DTM C-Klasse tempóján, lehúzhatják a rolót 2014-re.
DTM, 2014/1. futam, Hockenheimring
1. WITTMANN (D) BMW M4 DTM 42 kör
2. EKSTRÖM (S) Audi RS5 DTM + 12,869 mp.h.
3. TAMBAY (FRA) Audi RS5 DTM + 14,879″
4. ROCKENFELLER (D) Audi RS5 DTM + 17,593″
5. GLOCK (D) BMW M4 DTM + 21,780″
6. SPENGLER (CDN) BMW M4 DTM + 23,513″
7. TOMCZYK (D) BMW M4 DTM + 24,0822
8. FARFUS (BRA) BMW M4 DTM + 24,913″
9. SCHEIDER (D) Audi RS5 DTM + 26,138″
10. HAND (USA) BMW M4 DTM + 34,759″
11. WEHRLEIN (D) Mercedes AMG C Klasse +53,857″