Wladár Sándort a Nemzet Sportolói közé választották

Ismét van úszó a Nemzet Sportolói között: Moszkva olimpiai bajnokát, a Magyar Úszó Szövetség elnökét, dr. Wladár Sándort választották be maguk közé a legendák, miután nemrég sajnálatosan megüresedett egy hely a sportlövő géniusz, Hammerl László halálával.

Wladár Sándor nemrég vált választhatóvá, hiszen a 60. életév betöltése az egyik kritérium, ám ami igazán fontos – az eredményes sportpályafutás, majd a magyar sport további szolgálata –, azt úszóként, majd sportvezetőként, a Jövő SC-ben és később a MÚSZ-ban már teljesítette, illetve a szövetség elnökeként és a Magyar Oiimpiai Bizottság alelnökeként teljesíti folyamatosan.

“Mély meghatódottsággal és hatalmas tisztelettel állok a legendák döntése előtt, amelyet Schmidt Ádám államtitkár úr, a Nemzet Sportolói részéről pedig Schmitt Pál közölt nemrég telefonon – mondta a szavazás eredményének megismerését követően a Nemzet Sportolója. – Annyira hihetetlen, hogy ez megtörténhetett, hogy ott lehetek mostantól velük, közöttük… Egészen különleges elismerés, hogy rám gondoltak a megannyi kiválóság között, ők, sportágaik legjobbjai, az ország büszkeségei. Lehetetlen küldetés a különböző sportok legjobbjait egymással összevetni, ezért csakis arra gondolhatok, hogy ez az elismerés nem is csak nekem, hanem a magyar úszósportnak, a 127 éves történetünknek, az eredményeinknek, egykori edzőimnek és csapattársaimnak, elhunyt szüleim emlékének és persze jelenlegi kollégáimnak legalább annyira szól. Ők hosszú évek óta támogatnak, vállvetve dolgozunk a sportágunkért, azaz amikor köszönetet mondok a Nemzet Sportolóinak, azt mindannyiuk nevében teszem. Általuk, az úszósport és a magyar sport szolgálata által többé váltam emberként – és csakis azt ígérhetem, a jövőben is hasonló alázattal és elkötelezettséggel teszem majd a dolgom, mert ezt a mostani elismerést egyszer kell kiérdemelni, utána azonban folyamatosan bizonyítani kell, hogy valóban méltó vagyok rá.”

A Wladár Sándort a Nemzet Sportolói közé választották bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.