Minden héten örökrangadót játszana, hogy fejlődjön fizikailag. Játéktudását Wolfsburgban is megfelelőnek találták, de erőnlétben van még elmaradása. A női A válogatott tizenhat éves tehetsége, Kaján Zsanett ennek ellenére reméli, hogy akár már nyártól a BL-címvédő soraiban szerepelhet. Nagy-Pál Tamás Bár oda-vissza nyolcat kapott a finnektől a női válogatott, voltak pozitívumai is a világbajnoki selejtezőknek. Például Kaján Zsanett személye, aki tizenhat évesen kezdő volt a második mérkőzésen, és egyáltalán nem vallott szégyent. A szakág egyik, ha nem a legnagyobb hazai ígéretével beszélgettünk. – Tizenhat évesen kezdőként szerepelni világbajnoki selejtezőn, nem akármi. – Még a női futballban is ritkaságszámba megy, valóban. Nagyon örültem a lehetőségnek. Megpróbáltam minden tőlem telhetőt…
Folytassa a cikk olvasását: Wolfsburg vonzásában





