Wushu Open Hungary

wushu_160.jpg

9 ország, 240 versenyző, 68 mérkőzés; kegyetlen ütések, pontos rúgások, kirobbanó mozdulatok,  csattanó fegyverek, lélegzetelállító ugrások – a Wushu Open Hungary 2009 címszavakban.

A kínai -gong- szó munkát jelent, a -fu-  pedig időt. A gong fu kifejezés kemény munkával elsajátított tudást, képességet takar, kitartó gyakorlással és igazi elhivatottsággal elért eredményt. Március 7-8-án gongfut láthattunk az ORFK Kiképzőközpontjában, a páston és a színfalak mögött is: rendkívül színvonalas, precíz szervezést, tigrisként küzdő harcosokat, kiemelkedő tradícionális és modern formagyakorlatokat.oroszlantanc_1.jpg

A rendezvényt a Törökbálinti Wushu és Shaolin Kungfu Egyesület és a Budaörsi Szabadidő és Versenysport  Egyesület fiatal és elhivatott csapata szervezte. A versenyt  Liu Weng Jin kínai kulturális attasé nyitotta meg, a VIP-vendégek többek közt Baló Júlia, Bíró Ica és a Rippel- fivérek voltak.
 -Ez a verseny a tavaly márciusi rendezvény folytatása és egyben egy új hagyomány indítása. A tavaszi bajnokság egyben Kiss Attila Siheng -emlékverseny is volt: a 2000-ben elhunyt shaolin mester emlékét kívántuk megőrizni.A tavalyi verseny hatalmas sikert aratott, ezért idén már nemzetközi megmérettetést szerveztünk.-  – mondta Bitai-Balykó Tamás, a Szervezőbizorippel.jpgttság elnöke. A nemzetközi jelleg megvalósult: portugál, norvég, holland, osztrák, belga, olasz, svájci és román versenyzők és bírók érkeztek hazánkba az év egyik legjelentősebb harcművészeti rendezvényére.
A verseny első napján délelőtt a modern wushu kategóriák indulói mérték össze tudásukat;  a kínai shaolin kung fu versenysport változata lélegzetelállító ugrások és akrobatikus elemek kimeríthetetlen tárházát használja, s a magyar és külföldi sportolók ismét bebizonyították,hogy az európai wushusok a világ élvonalába tartoznak, s ha arra kerül a sor, felveszik majd a versenyt kínai vetélytársaikkal az olimpián is.Délután a gyermek korcsoportok mutatták be tradícionális formagyakorlataikat, míg mellettük a sanda páston egész nap zajlottak light és full contact összecsapások: a shaolin harcosok mellett nemzetközi eredményekkel rendelkező thai box, kick-box bajnokok is részt vettek a nysanda.jpgílt viadalon. A küzdelmek vasárnap is folytatódtak, s megkezdődött a tradícionális formagyakorlatok ifjúsági és felnőtt kategóriáinak versenye. A kezdő versenyzők is lehetőséget kaptak a megmérettetésre: számukra külön versenykategóriák indultak. Északi és déli pusztakezes és fegyveres formagyakorlatokat, s a shaolinra oly jellemző állatstílus kategóriákat láthattunk.
A szervezők gondoskodtak róla, hogy a nézők s a résztvevők a szünetekben se unatkozzanak:  ritmikus sportgimnasztika bemutató bűvölt el mindenkit, később a dunaújvárosi Kerecsen Íjász Klub előadása következett. A verseny sztárvendégei az acélos testű Rippel-fivérek voltak, akik hihetetlen bemutatójukkal ámulatba ejtették a közönséget. A rendezvény fénypontja a díjátadót követő gálaműsor volt, mely előtt az oroszlántánc ismét megtisztította a pástot, biztosítva a tiszta shaolin_1.jpgküzdelmeket, s elűzve az ártó szándékot. A döntő mérkőzések így szabálytalanságok nélkül, de annál izgalmasabban zajlottak.
A főmérkőzések után a shaolinok Shi Xing Hong nagymester előtt tisztelegtek egy rövidfilm lejátszásával, mely a 10 éve Magyarországon tanító shaolin harcos szerzetes eddigi munkáját mutatta be. A mester – hazai szokás szerint – még egy üveg pálinkát is kapott a magyar shaolinoktól, amit a kung fu magyarországi meghonosítója, Si-fu Robert Lyons adott át.
A Wushu Open Hungary elérte a célját: egy nagyszabású versenyen különböző országok és stílusok mérhették össze erejüket, tudásukat. A szervezés színvonalát mi sem mutatja jobban, mint hogy a portugál és norvég versenyzők életük eddigi legjobb versenyeként jellemezték a bajnokságot. A magyar kungfusok a világbajnokságokon már évek óta bizonyítják, hogy a világ legjobbjai közé tartoznak – most azt is megmutatták,hogy versenyszervezésben is helyt állnak. S a fejlődés nem áll meg: jövőre is várjuk a harcosokat egy még jelentősebb megmérettetésre.

XLfight – Pataki Éva

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.