Zárásként címvédés párosban

Zárásként címvédés párosban

Faültetés, búcsúztatás, címvédés, utóbbi ráadásul duplán: gazdag zárónapot hozott a debreceni junior világbajnokság. Szombaton a nők után a párosok között is megvédte címét a tavalyi győztes – a jégen zajló verseny mellett a korcsolyázó család tagjai bekapcsolódtak a Nemzeti Faültetési Napba, s elbúcsúztatták Homolya Zsuzsa versenybírót is.

A műkorcsolya és jégtánc junior világbajnokság záró napja rendhagyó délelőttel indult Debrecenben – a társadalmi felelősségvállalás jegyében. A Nemzeti Faültetés Napján a Debreceni Jégcsarnok mellett 150 facsemetét ültettek el, s ebből a munkából kivette a részét a junior vb három nagykövete, a három korábbi jégtáncos, Regőczy Krisztina, Sallay András és Hoffmann Nóra. Mellettük ásót fogott Debrecen alpolgármestere, dr Széles Diána, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke és ügyvezető igazgatója, Kósa Lajos és Váradi Orsolya, valamint a Debreceni Sportcentrum ügyvezetője, Becsky András – a nemzetközi „akció” keretében a faültetés során Wieland Lüders, a nemzetközi szövetség esemény menedzsere is segédkezett.

A faültetés mellett búcsúztatás is szerepelt a záró nap programjában a női és a páros kűr mellett, hiszen Homolya Zsuzsa elköszönt versenybíróként.

Homolya Zsuzsa hároméves kora óta korcsolyázik, űzte a sportágat versenyszerűen is, majd show-műsorokban szerepelt. Aztán szakedzői diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán és majd’ másfél évtizedig edzőként dolgozott. Bíráskodni 2000-ben kezdett el – műkorcsolyában (egyéni és páros), valamint szinkronkorcsolyában. Világ- és Európa-bajnokságokon is dolgozott, és kétszer utazhatott téli olimpiára, ahol mindkétszer a párosokat pontozta. Műkorcsolyában a debreceni volt az utolsó ISU-bajnoksága, a búcsúja után még ott lesz a szinkronkorcsolya vb-n.

DEBRECEN, HUNGARY – MARCH 1: Anastasiia METELKINA / Luka BERULAVA (GEO) competes in the Pairs Free Skating during the ISU World Junior Figure Skating Championships at F?nix Arena on March 1, 2025, in Debrecen, Hungary. (Photo by Istvan Derencsenyi / Hunskate)

A debreceni junior világbajnokság szombaton a párosok kűrjével zárult: a rövid program után a címvédő georgiai Anasztaszija Metelkina, Luka Berulava duó állt az élen, s elsőségét a kűr után is megőrizte, így egy hónappal a felnőttek között megszerzett Európa-bajnoki bronz után Debrecenben a junior világbajnokság aranyérmét nyerték meg ismét.

Fotók: Hunskate