Záray László világbajnok – „Nem bírtam ki könnyek nélkül.”

Friss master világbajnokunk a hazaérkezés után foglalta össze a franciaországi versenyeseményeit és értékelte röviden a benne lezajlottakat. Mint ismeretes, Záray László két Master világbajnoki címet és két harmadik helyet szerzett a Roubaix-i velodromban, a kerékpározás „Mekkájában”, az UCI Masters Pálya Világbajnokságon.

A program a szombati (10.05) 1000m-es időfutammal kezdődött, amire Laci leginkább amolyan főpróbaként tekintett a vasárnapi, 3000m-es egyéni üldözőverseny előtt. 1:06:383 (54.231 Km/h) idővel sikerült a sprinterek között elcsípnie egy harmadik helyet, ami nagyon jó előjel volt a másnapi futamot tekintve. Vasárnap délelőtt 11 órakor aztán az egyéni üldözőverseny egy kvalifikációval vette kezdetét, ahol – habár az utolsó párban rajtolt –, az ellenfél egyből a tavalyi világbajnok, Xavier Disley volt, így nem lehetett spórolni a döntőre. Laci űrtempóban az utolsó előtti körben lekörözve ellenfelét repesztett egy 3:19:571 időt, aminek köszönhetően legjobb idővel jutott az esti döntőbe. A watt adatok és az előre tervezett idő alapján tudni lehetett, hogy ez egy maximum közeli idő volt, így a döntőben meg kellett próbálni fáradtabb lábakkal ennek legalább a közelében maradni, ami őszintén szólva nem egy könnyű dolog egyazon napon belül.

A döntő este nyolckor vette kezdetét, ahol a svájci Marcel Wyss, ex profi World Tour versenyző (IAM Cycling), Fléche de Sud győztes és a svájci időfutam országos bajnokság második helyezettje volt az ellenfél. Laci az előre megírt forgatókönyvet követve, a tervhez képest szinte tizedre pontos köridőket hajtva, a kvalifikációs idejéhez képest 4 századdal gyorsabb idővel, fél másodperccel megverte svájci ellenfelét, így nyert világbajnoki címet, amivel új országos csúcsot is felállított: 3:19:532 (54,125 Km/h).

“Hihetetlen élmény, mikor a célbaérést követően még nem kapsz levegőt, csőlátásod van, de kiszakad belőled egy ordítással, hogy igen; megcsináltad! Mindeközben állva tapsol az egész velodrom, a speaker a nevedet ordítja, a DJ meg berakja a veretős technot a disco fényekkel és mindenki téged ünnepel, mert világbajnok lettél! Ehhez jön a csíkos trikó a dobogó tetején és a magyar zászló felhúzása, miközben közben elindul a himnusz. Na, ezt már nem bírtam ki könnyek nélkül.” – értékelt a BringaSportnak a friss, kétszeres master világbajnok.











Kedden a 30 km-es, 120 körös pontversenyre került sor, ahol minden 10. körben volt sprinthajrá (5-3-2-1 pontokat osztva), illetve az utolsó sprint dupla pontot ért (10). Sajnos Lacit – ahogy ő fogalmazott – elvitte a verseny heve, megnyerte az első sprintet, tempóból megpróbált egyből tovább menve körelőnyt kialakítani a mezőnnyel szemben, de az ellenfelek összedolgozva pár kört követően megfogták ezt a próbálkozást. Sajnos ezzel az akcióval Laci olyan limitre tette magát, amit ilyen rövid idő alatt már nem lehetett kipihenni. Próbálta menteni a menthetőt és elképesztő akarattal, az utolsó 20 kört soloban teljesítve, dupla pontokat elhozva feljött a dobogó harmadik fokára.

Pénteken az utolsó versenyszámra, a 10 km-es, 40 körös scratch-re került sor. Ez egy klasszikus mezőnyverseny, amelyen az első célbaérkező nyeri a versenyszámot. Lacinak itt már a pontverseny tanulságait beépítve sikerült nagyon okosan versenyezve megbújni a mezőnyben. A tempó nagyon magas volt, a táv rövidsége miatt rögtön a rajtot követően felgyorsult a mezőny. Folyamatosak voltak a támadások, de Laci mindig kivárva, szépen tette az üldözőkre a kereket. Az utolsó 10 körre az élmezőnyből már csak 4 fő maradt, de volt egy több, mint fél körrel elcsorgó szökésben lévő versenyző, így Lacinak a svájci, az amerikai és belga társával váltott vezetésben összedolgozva kellett utolérnie a szökést. 2,5 körrel a vége előtt lett meg az elmenés, és ahogy felborított a versenyző a kanyarban, Laci kihasználva a szélárnyékát, felülről megkerülve leborított és hihetetlenül jól elkapva a pillanatot, megindította a két körös bomba sprintjét. Ezt lekövetni már senki nem tudta, így egy egyenesnyi előnnyel toronymagasan sikerült nyernie, amivel megszerezte második világbajnoki címét!

Hihetetlen teljesítmény, amelyet a teljes kerékpáros közösség megsüvegelt. Sokan elismerően nyilatkoztak Laci fantasztikus sikerét látva. Két kiváló, egykori kerékpárversenyző és szakértő, Eisenkrammer Károly (Eisi) és Takács Tamás (Tufi) sem fukarkodtak a jelzőkkel közösségi oldalaikon;

„A 35-39 éves (vagyis a legfiatalabb) Masters korcsoportban a 3000 méteres egyéni üldöző döntőjében elképesztő időt repeszetett, és nagyon szoros meccsben, 0,5 másodperccel megelőzte svájci ellenfelét. Gratulálok Laci! Neked is és mindenkinek, aki neked ebben segített! Munka, felelős vezetői beosztás, család mellett… Óriási példakép vagy!” – emelte ki a Tour de Hongrie főszervezője a közösségi oldalán.

  „Kezdjük azzal, hogy huszonévesen kezdve a bringázást nyilván nem lehet megjelenni a profi világban, ezért valószínűleg sokaknak nem ismerős Záray László neve. Viszont az a munka, amit belerakott a kerékpározásba az elmúlt 10 évben, nálam benne van a top 5-ben, de lehet, a 3-ban a teljes magyar kerékpársport elmúlt 10 évét tekintve. És ilyet ritkán szoktam mondani. Gratulálok!” – fogalmazott a RideHard szerkesztője.

A Magyar Kerékpáros Szövetség, a BringaSport nevében szívből gratulálunk Záray Lászlónak és egyben köszönjük, hogy egy ilyen fantasztikus sportteljesítmény mellett még arra is vette a fáradtságot, hogy a versenyfontosabb mozzanatairól írásban beszámoljon annak érdekében, hogy ezen cikk megszülethessen. További sportsikereket kívánunk a friss, kétszeres master világbajnokunknak! 

EREDMÉNY

Magyar Kerékpáros Szövetség