Bár idén már éppen negyven esztendeje, hogy abbahagyta a versenyzést, Zemen János neve ennek ellenére mindmáig jól cseng az atlétika világában. Az 1976-os, montreali olimpia 1500 méteres futószámának döntőjébe kiugró magyar teljesítményként bejutott, egykori újpesti atléta ugyanis visszavonulása másnapjától mindmáig az élbolyban edzősködik. A Magyar Edzők Társasága (MET) a vele folytatott beszélgetés elején edzői tevékenységéről kérdezte Zement.
Zemen János (fotó: JochaPress)
– Miért választotta az edzői munkát, amikor döntenie kellett?
– Éreztem, hogy van némi tehetségem ehhez a tevékenységhez, ráadásul jó tapasztalatokat szereztem a velem foglalkozott szakembereken keresztül. Váci gyerekként Bodnár Feri bácsinál kezdtem, majd az érettségi után a méltán jó hírnévnek örvendő Híres Laci bácsi kezei alatt, Újpesten folytattam. Mindketten pozitívan hatottak rám az edzői munka későbbi vállalását illetően.
– Érdekes lehetett, hogy tizenkét szezonon keresztül lila-fehér színekben sportolt, ám amikor befejezte, nem maradhatott Újpesten.
– Mivel akkor a klub eltiltott, így váltanom kellett – emlékezett. – Szerencsémre a Honvéd akkori vezetőedzője, dr. Török János hívott, én pedig átálltam hozzájuk. Nem kevesebbet, pontosan két évtizedet lenyomtam a Honvéd szolgálatában. Olyan futók készültek a kezem alatt, mint éppen az én rekordomat néhány tizeddel megjavító Knipl István, Tóth László vagy Csomor Erika. Elégedett lehetek a piros-fehérben elért eredményekkel.
– Az ezredfordulón azután egy nagyobb kanyart tett.
– Mellékállású triatlonedző lettem, közben nyitottam egy vendéglőt Leányfalun. Érdekes, hogy ebben a megosztott helyzetben tüntettek ki a mesteredzői címmel. Az atlétikához komolyabban 2016 végén tértem vissza. Éppen Újpesten kötöttem ki, ahonnan 1980-ban távoznom kellett. Kaptam hat-hét olyan versenyzőt, akikkel mások nem különösebben akartak foglalkozni. A jelenlegi legeredményesebb tanítványommal, Vindics Balázs-zsal 2017 ősze óta dolgozunk együtt Újpesten.
– Mire készült ez év elején reményteljes tanítványával?
– Balázs már olimpiai kijutónak számított, ebből indultunk ki. A rövid fedett pályás szezonban közel került az 1:46 perces időhöz, amire már komolyabb nyári eredményekre is spekulálhattunk. Erre bejött ez a koronavírus, ami sok mindent átírt.
– Az Önök együttműködését mennyire gátolja ez a rendkívüli állapot?
– Azt kell mondanom, hogy egyelőre nem ebből az adott helyzetből, a felkészülési körülményekből adódhatnak a gondok, hiszen fedettben is, mostanában pedig az MTK Lantos Mihály nevét viselő zuglói sporttelepén szabadban is futhatnak a válogatottak, persze szigorú feltételek között. A bajt sokkal inkább az okozza, hogy teljesen bizonytalan: mikor lesznek az idei versenyek, lesznek-e egyáltalán komolyabb erőpróbáink? Még véletlenül sem mindegy ugyanis, hogy a nyári főszezon helyett esetleg októberben rendezhetnek majd komolyabb vetélkedőket. Így bizonytalan ideig az edzettségi állapot, a szint megtartása lehet a fő célunk.
– Idén milyen időeredmény elérésére tartotta képesnek tanítványát és mire gondol vele kapcsolatosan, ha eszébe jut 2021?
– Úgy gondolom, már ez évben el kellett volna érnie az 1:45,5 perces határt. Ha egy edző minden gyakorláson ott van, akkor megteheti azt, amit a méltán világhírű Iglói Mihály is megengedett magának annak idején. Ő ugyanis nem használt stoppert, mégis pontosan tudta, milyen állapotban vannak a versenyzői, illetve mire számíthat tőlük az adott hétvége erőpróbáin. Márpedig én igyekszem mindenre figyelni, így tisztában is vagyok Balázs naponkénti állapotával is. Ami újdonság, s aminek jó hatását várom, az a korábbiakhoz képest pluszban elvégzett erősítő munka. E nélkül ma már nem lehet kihozni a futókból a maximális lehetőségeket.
(jochapress / Jocha Károly)
